A Nap időnként plazmafelhőt bocsát ki, amit koronakidobódásnak neveznek. Az intenzív sugárzás és a töltött részecskék árama „csendes, de halálos” kozmikus jelenség lenne, ha a bolygónkat nem védené egy mágneses ernyő, a magnetoszféra. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy ilyen napviharnak ne lehetnek katasztrofális hatásai: magasban lévő mágneses mezők mentén cikázó plazma elektromágneses káoszt okozhat, olyan áramokat generálva, amelyek a műholdaktól az elektromos hálózatokig mindent veszélyeztetnek.Azonban a károknak is van egy maximuma – legalábbis eddig azt hitték. A jelenlegi teóriák szerint ugyanis a Föld mágneses rendszere „kifullad" egy bizonyos ponton. Egy közepes napvihar nagy zavart okoz, egy erősebb még nagyobbat, viszont egy rendkívül erős napvihar már nem tud arányosan nagyobb zavart előidézni, mert a rendszer eléri a fizikai határait. Ezt telítődésnek (saturation) hívják a szakemberek. Olyan, mintha lenne egy felső határa a geomágneses aktivitás mértékének, azaz fogalmazhatnánk úgy is, hogy van egy megnyugtató plafon. A NASA marylandi Greenbeltben található Goddard Űrrepülési Központjának Nithin Sivadas űrfizikusa által vezetett csapat azonban azt állítja, hogy ez a plafon soha nem volt valóságos. Ez egy statisztikai délibáb, amely a napszél mérésének eredeti módjából született. A probléma az, hogy a legtöbb napszél-mérés olyan űrszondákkal történik, amelyek több millió mérfölddel közelebb vannak a Naphoz, mint a Föld. Statisztikailag azonban a Föld mágneses pajzsát végül elérő napszél valószínűleg gyengébb, ami azt a látszatot kelti, mintha az erős napszél nem hozna létre egyformán erős áramlatokat. https://hvg.hu/tudomany/20260609_napvihar-napkitores-reszecskek-fold-legzsak-sugarzas-vedelemA csapat több mint egymillió napszél-mérésből származó bizonyítékot elemzett, amelyeket a Földhöz sokkal közelebb lévő NASA űrszondák, például az MMS és a THEMIS készítettek. A távolabb végzett mérésekkel ellentétben ezek közvetlen összefüggést mutattak ki a napszél erőssége és a geomágneses aktivitás között, ami arra utal, hogy nincs felső határ, azaz lehet, hogy egy igen erős napvihar a vártnál sokkal nagyobb zavarokat idézhet elő.Akkor most elkezdhetünk aggódni? Erről szerencsére szó sincs. Azt ugyanis a kutatók is hangsúlyozzák, hogy az ilyen extrém események nagyon ritkák, akár ezer évente egyszer fordulnak elő. Mindenesetre az eredmények több évtizednyi ismeretet kérdőjeleznek meg, és az erős napszél további megfigyelései segíthetnek majd meghatározni, hogy valóban van-e felső határa a Föld válaszának.A Nature folyóiratban megjelent kutatás tanulsága – jegyzi meg az Earth.com – messze túlmutat az űridőjáráson. Bármely olyan terület, amely ritka, szélsőséges eseményeket mér tökéletlen eszközökkel, ugyanígy becsapható. Az éghajlati modellek alábecsülhetik a legrosszabb hőhullámokat. Az erős földrengésekre vagy a krónikus fájdalomcsillapítás valódi előnyeire vonatkozó becslések is ugyanezt a rejtett torzítást hordozhatják.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.