Sokszor nem maga a kudarc ijeszt meg minket igazán, hanem az, amit a kudarc rólunk mondhat. Hogy talán nem vagyunk olyan kitartók, jó szülők, jó társak, jó szakemberek vagy jó emberek, mint amilyennek látni szeretnénk magunkat. Ilyenkor könnyű magyarázatokat gyártani, másokat hibáztatni vagy elfordítani a fejünket – pedig lehet, hogy éppen az a részünk kér figyelmet, amelyet eddig nem engedtünk be az énképünkbe. Nagy Gyöngyi pszichológus, sportszakpszichológus, mentáltréner írása.
Nemcsak attól félünk, hogy kudarcot vallunk, elveszítünk valakit, vagy nem szeretnek bennünket. Van egy mélyebb, nehezebben felismerhető félelmünk is: mi történik, ha kiderül, hogy nem azok vagyunk, akiknek eddig hittük magunkat? Amikor lehullanak a gondosan őrzött szerepek, önigazolások és magyarázatok, és szembe kell néznünk azzal, hogy talán nem mindig a valóságot védtük, hanem egy önmagunkról szóló, megnyugtató történetet. És talán nemcsak az igazságtól félünk, hanem attól is, amit utána tennünk kellene.Nemcsak a kudarctól félünk, hanem az identitásvesztéstől isA teljesítménykultusz erre a rejtett félelemre is ráerősít. Nem elég jól végeznünk a munkánkat: sikeres embernek akarjuk tudni magunkat. Nem elég szeretnünk a gyermekünket: jó szülőként szeretnénk gondolni magunkra. Nem elég kitartónak lennünk: a feladás lehetőségét sem engedhetjük meg magunknak. Sem a törekvéssel, sem a célokkal nincs baj. A nehézség akkor kezdődik, amikor a teljesítményből identitás lesz. Ilyenkor nem pusztán attól félünk, hogy hibázunk, hanem attól, hogy a hiba leleplez bennünket. Nemcsak mások, hanem önmagunk előtt is. https://pulzus.hvg.hu/pszichologia/20260727_parkapcsolat-nagy-o-igazi-szerelem-keresese-megtalalasa-illuziok
