A pályán a világbajnoki címvédő Lando Norris (McLaren) mögött a második legjobb időt érte el a Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén, a futamnak mégis csak az ötödik rajtpozícióból vághat majd neki Lewis Hamilton. A Ferrari versenyzőjét azért büntették meg a versenybírók, mert az időmérő edzés utolsó szakaszában az 1-es kanyarban feltartotta Norris gyorskörre induló csapattársát, Oscar Piastrit.A hétszeres világbajnoknak, aki karrierje során nyolcszor nyert a Hungaroringen, ezzel vélhetően elszállt az esélye arra, hogy megszerezze a kilencedik győzelmét is a mogyoródi pályán. Az időmérő utáni sajtótájékoztatón – ahová meglehetősen komor hangulatban ült be amiatt, hogy az utolsó körben veszítette el az addigi vezető pozícióját –, kérdezték is az esetről. „Akkor szóltak nekem, hogy érkezik, amikor már benn voltam az íven, úgyhogy fogalmam sem volt, hogy jön. Azt hittem, mindenki kivezető körön van. Mindenki mögöttem jött ki, én voltam az első, aki a pályára hajtott, úgyhogy arra gondoltam, hogy már mind végeztek a körükkel. Azt hiszem, Charles volt mögöttem a boxutcában. Úgyhogy igen, őrület, mert előtte tiszta volt a helyzet. Nyilván nem szándékosan csináltam.”