Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérőjét, így vasárnap a McLaren pilótája indulhat az élről a Hungaroringen. Ez azt jelenti, hogy a szezon során először nem a Mercedes egyik versenyzője szerezte meg a pole pozíciót. A Mercedesek végig gyengén teljesítettek, de Max Verstappen utolsó pillanatos megforgása sem segített nekik.Tizenhat fejlesztéssel érkezett a Magyar Nagydíjra a szezon eddigi legnagyobb csalódását jelentő Aston Martin. Ha csodát nem is, de jelentős javulásban reménykedtek Fernando Alonsóék. Lance Stroll kénytelen volt megszakítania utolsó mért körét, így ő csak a 20. helyről indulhat vasárnap. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző viszont odatette magát, és a szezon során először a Q2-be repítette a silverstone-i csapatot.Ezzel Strollon kívül a két Cadillacet (Sergio Pérez, Valtteri Bottas), a két Williamst (Alex Albon, Carlos Sainz) illetve Oliver Bearmant utasította maga mögé és ejtette ki. James Vowles, a Williams csapatfőnöke a rádión kért elnézést az Albon által vezethetetlennek titulált autó és a csalódáskeltő kvalifikációs eredmény miatt.A Q2-ben Isack Hadjar szolgáltatta az izgalmakat. A Red Bull pilótája a 12., a napokban Michael Schumacherről elnevezett kanyart nem tudta rendesen bevenni, megcsípte a kavicságyat és meg is pördült. A falat azonban sikerült elkerülnie, második mért körén pedig ideiglenesen az élre is állt.Innentől viszont érvényesült a papírforma, maximum Nico Hülkenberg Q3-ba jutása okozhatott meglepetést. Búcsúzott Fernando Alonso, Esteban Ocon, Gabriel Bortoleto, Franco Colapinto, Pierre Gasly és Liam Lawson is.A Q3-nak Lando Norris futhatott neki a legnagyobb esélyesként, miután a Q1-et és a Q2-t is magabiztosan nyerte. A kvalifikáció utolsó szakaszában azonban Lewis Hamilton állt az élre az első mért körök után. A hétszeres világbajnok brit pilótát Norris és Charles Leclerc követte az élen.A két Ferrari azonban elrontotta második körét, és egyikőjük sem tudott javítani. Másodpercekkel később Max Verstappen forgott meg az utolsó kanyarban, ezzel pedig saját magán kívül a mögötte haladó Kimi Antonellitől és George Russeltől is elvette az esélyt a pole pozícióra. Igaz a Mercedesek az időmérő alatt végig távol voltak attól, hogy valós esélyük legyen megszerezni az első rajthelyet.A legvégén azonban jött Norris, és megszerezte a szezon első nem mercedeses pole pozícióját, 12 ezredmásodpercet ráverve Hamiltonra. Norris mögül a két Ferrari indulhat majd. Antonelli a negyedik, Verstappen a hatodik, Russell pedig csak a hetedik helyről vághat neki a vasárnapi Magyar Nagydíjnak.Az első tíz sorrendje: Norris, Hamilton, Leclerc, Antonelli, Piastri, Verstappen, Russell, Hadjar, Lindblad, Hülkenberg.A vasárnapi futam 15:00-kor rajtol Mogyoródon.
Megszakadt a Mercedes-dominancia, Norris indulhat az élről a Hungaroringen
Antonelli csak a negyedik, Russell pedig csak a hetedik helyről rajtolhat a Magyar Nagydíjon.











