„Parádésan jelentkezett be Orbán Viktor Tusványoson a végkimerült Thürmer Gyula szerepének átvételére” – írta Tóka Gábor választási szakértő, a Vox Populi szerkesztője a közösségi oldalon, reagálva Orbán Viktor szombati, Tusnádfürdőn elhangzott beszédére.Hozzátette, ezt nem érdemes lebecsülni, mivel, a „magyar politika margóján” hosszú ideig megélő Thürmerrel szemben Orbánnak nem három, hanem húsz százalékos a pártja. „Egyetlen hátránya Thürmerrel szemben, hogy neki az igazságszolgáltatástól van a legtöbb félnivalója” – tette hozzá.A választási szakértő szerint a fideszes szavazótábor azzal tudna csak jelentősen csökkenni, ha „végre nem csak a szokásos Orbán-kritikusoktól hallanák a Fidesz szavazói azt, hogy ez egy maffiafőnök, aki kirabolta az országot, hanem látványosan szakszerű nyomozást és vádemelést követően kétségbevonhatatlanul törvényes, pártatlan és igazságos bírói ítéletek marasztalnák el őt magát igazán nagy súlyú bűncselekményekben”.Tóka szerint amíg erre nem kerül sor, addig hiába minden probléma a párton, frakción belül, vagy éppen a korábban felépített kommunikációs hálózatban, addig lesznek a pártnak szavazói.A fenti problémákat egyébként a szakértő szerint a Fidesz Orbánnak köszönheti, amiért nem gondoskodott arról, hogy a kormányhatalom elvesztése után is „ezernyi állást, temérdek pénzt és korlátlan lojalitást biztosítsanak a közpénz-ezermilliárdokkal kitömött oligarchái a Fidesz pártapparátusa és progandamédiája fenntartásához.”Tóka szerint mindezek ellenére mindig lesz másfélmillió szavazó, aki a Fideszt fogja választani a jelenlegi kínálatból, „és az is abszolút de tetszeni fog nekik, hogy Orbán ellenállást hirdet egy új autokráciával szemben. Ez olyan tartalék, amivel Orbán simán kihúzhatja jó pár évig egy 10-15-20 százalékos párt vezetőjeként. Persze csak akkor, ha nem szól közbe az igazságszolgáltatás” – írta. https://hvg.hu/itthon/20260725_orban-viktor-tusvanyos-beszed-elemzes-virag-andrea-szembenezes-fiatalok-politika-fideszNyitóképünk illusztráció, fotó: HVG / Reviczky Zsolt