Április 13-án kellett volna Antalyából Budapestre indulnia annak a WizzAir-gépnek, amelyet végül hosszas huzavona után töröltek. Emiatt az utasoknak 400 euró kártérítést járt volna, ezt azonban egyelőre csak két utas, ők is hosszas huzavona után kapták meg – írja a 24.hu.A lapnak nyilatkozó utas, Dávid, arról számolt be, hogy a repülőgép még a törökországi leszállásakor madárral ütközött, majd végül az eset miatti ellenőrzések okozták a járat kimaradását. Ez – a légitársaság érvelése szerint – vis maior eset, így eleinte a kártérítést sem akarták kifzetni.Dávid azonban nem hagyta annyiban, mivel elmondása szerint már felterelték őket a gépre és a pilóta a hangosbemondón keresztül azt is közölte, hogy a repülő műszakilag felszállásra alkalmas, csak a karbantartó cég részéről gondok akadtak az induláshoz szükséges engedélyeztetéssel, ezért nem kapták meg végül a felszállási engedélyt a török hatóságoktól. Az adminisztratív hiba megoldása végül olyan hosszan tartott, hogy a személyzet repülési munkaideje lejárt, ezért végül törölték a járatot.Dávid azzal érvelt, hogy a munkaidőt nem a madárral való ütközés, hanem megoldhatatlan adminisztratív problémák miatt érték el, tehát ha végtelen ideig dolgozhatott volna a személyzet, akkor sem szállhattak volna fel, ezért nem hagyta annyiban a dolgot.A lap olvasója ezután a fővárosi kormányhivatalhoz fordult az elmaradt kártérítés miatt, amely el is indította a vizsgálatot, majd szűk egy hónappal később (ekkor járunk május végén) meg is érkezett a határozat, miszerint közigazgatási hatósági eljárást indítottak a légitársasággal szemben.Egy héttel később a WizzAir arról tájékoztatta Dávidot, hogy őt és, akivel együtt utazott megilleti a fejenként 400 euró, és hamarosan meg is kapták az összeget. Igaz, az utalás másnapján még kaptak egy automatikus emailt, amelyben a légitársaság arról tájékoztatta őket: nem tudják kifizetni a kártérítést.Mivel Dávidékon kívül a többi utas egyelőre nem kapta meg a kártérítést, és hiába hivatkoztak mind a kormányhivatalra, mind a szerencsésebben járt utasra, csak elutasító válaszokat kapnak, ezért a lap megkereste az eset kapcsán a WizzAirt, amely közölte: a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítása szerint jár az érintett utasoknak a másnapra átütemezett járatig a szállás valamint ellátás biztosítása, illetve a személyenként 400 eurós kártérítést is, amelyeknek a kifizetései már májusban megkezdődtek. Az elutasító válaszokat pedig egy technikai hiba miatt kapták csak az érintettek.Illetve kiderült az is, hogy a kormányhivatal hatósági eljárás nem ment végig, mivel időközben megérkezett Dávidék számlájára a kártérítés, így az eljárást megszüntették. https://hvg.hu/elet/20260613_wizz-air-ankara-torokorszag-kappadokia-leghajoNyitóképünk illusztráció, fotó: HVG / Veres Viktor