Az Eredetben (Inception) összekapcsolt tudattal alszanak mélyaltatásban emberek, közös álmuk jelenti számukra a valóságot. A Szárnyas fejvadász alapjául szolgáló Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? regényben elektronikusan állítható az emberek hangulata. Ari Folman A futurológiai kongresszus (The Congress) című, félig animált, félig élőszereplős filmjében olyan világba léphetnek át az emberek, ahol bárki lehet megrajzolt Jézus, Elvis vagy akár Frida Kahlo. Szóma a Szép új világból, Prozium az Equilibriumból, Mátrix. Megannyi átmentett tudat virtuális valóságokba, digitális arénákba, robotokba. A disztópikus filmek és regények sokféleképpen képzelték már el, hogy milyen módokon lehet változtatni az emberi létezésen. A vágy, hogy ne kelljen elviselni az életet, régi. Eleink előszeretettel fogyasztottak varázsgombát, füstöltek el szárított növényeket, nyalogattak varangyot vagy gyűjtöttek túlerjedt gyümölcsöt (de az állatvilágból is ismerünk hasonló viselkedést). Sokféle gyakorlat létezik, és mind kulturálisan kódolt, így a szabályozás is erősen változatos képet mutat. A mai modern társadalmak egyik ismert kérdése, hogy mit, kinek és hogyan lehet vagy érdemes használnia (például), miközben egyféle kicsekkoltató eszköz mindenki számára legális és mindennap használatos.„Szóma, ha mondom, segít a gondon!”Millenialként jelen ismereteink szerint az utolsó korosztályba tartozom, amelyik analóg módon gyerekeskedhetett. Amikor először láttam képeket metrón ülő, kis képernyőre lefele bámuló emberekről, arra gondoltam, amire kellemetlen dolgoknál általában: amíg nem érint, nem foglalkozom vele. Aztán nem sokat kellett várni, hozzánk is megérkeztek az okostelefonok, én meg addig ragaszkodtam a béna nyomógombjaimhoz, ameddig csak tudtam. Aztán megadtam magam egy sárga Nokia Windows Phone-nak – és ez elég jól illusztrálja a kapcsolatom az okoseszközökkel általában.Nem gondolom, hogy a technológia fejlődése alapvetően negatív lenne vagy hogy az internet úgy rossz, ahogy van. De azt igen, hogy jó dolog volt buszon bambulni, megbeszélt időpontokban találkozni, levelezni, átugrani spontán egymáshoz, hosszan telefonálni, cédéket mutogatni, gondolkodni a videótékában. Tudom azt is, hogy ez ízlés és/vagy nosztalgia dolga, ahogy azt is, hogyan hangzik mindez (vastag sztereotípiának valaki olyantól, aki amúgy szereti a The Smiths-t). Az viszont, hogy a net már jó ideje elszaródott, a közösségi médiának nevezett digitális-társadalmi kísérletet pedig elbuktuk, mára egyértelmű. Az emberek kicsekkolási vágyát ma egy mindennapos, mindenféle kor- és társadalmi csoport által birtokolt eszköz segíti. Nincs füstös ópiumbarlang, nem lógnak ki belőlünk drótok, csak a kezünkben szorongatunk egy csinos-fényes szappantartónak tűnő valamit, és lefelé tekintünk.Természetesen nem lehet egy az egyben hasonlítani különféle tudatmódosítókat vagy érzelemszabályozókat az okostelefonos doomscrollinggal, ahogy a különféle szerek is máshogyan hatnak az egyénekre. Más és más intenciókkal lehet belemenni akár önismereti tripbe, gyógyulásba, a jelen mélyebb megélésébe, alkotásba vagy egyszerűen szórakozásba. Az emberek bódulat iránti vágya viszont hasonló – ahogy az ilyen-olyan mértékű függőség veszélye is.“Was and will make me ill. I take a gramme and only am”Minden, a hírlevél elején emlegetett elképzelt disztópikus társadalomban van egy hatalom, ami a kicsekkoltató szereket megalkotja, majd erőszakkal, propagandával, marketinggel terjeszti. Ez a hatalom lehet névtelen és arctalan, kitalált politikus-isten-vezér maszk mögé bújtatott, vagy akár simán felvállalt Evil Corp LinkedIn-zakóban. Utóbbiakat hívhatjuk Big Tech-nek is, és már veszélyesen közel kerültünk a valódi valósághoz. A 3-as metrón még nincs légkondi, de az okostelefonokat már rég nézegetjük rajta bedopaminozva.Sokkal komolyabb a telefonos, és azon belül a közösségi médiás függőségünk, mint ahogy azzal a mindennapjainkban foglalkozunk – mert a kulturális norma része, mert sok szolgáltatás a társadalom tagjaként megkerülhetetlen (vagy csak specifikus tudás elsajátításával, tehát nehezen megkerülhető).„(...) több olyan funkciót is alkalmaz, amelyek tudatosan arra ösztönzik a felhasználókat, hogy minél tovább maradjanak az alkalmazásban (...)”„az úgynevezett addiktív dizájn (addictive design) olyan felület- és szolgáltatástervezési megoldásokat jelent, amelyek pszichológiai mechanizmusokat kihasználva igyekeznek folyamatos használatra ösztönözni a felhasználót”„(...) működését kifejezetten a figyelem minél hosszabb ideig történő lekötésére optimalizálják”„(...) a felhasználó úgynevezett robotpilóta üzemmódba kerül: már nem tudatos döntések alapján használja az alkalmazást, hanem megszakítás nélkül görgeti a tartalmakat”A mondatokat egy júliusi hírünkből másoltam ki, amelyben az Európai Bizottság egy friss döntéséről számoltunk be. Zanzásítva: kimondták, hogy a Meta – a Facebook és az Instagram – úgy alkotta meg a platformjait, hogy azok függőséget okozzanak. Így veszélyeztetik a felhasználóikat, különösen a sérülékeny csoportokat, a fiatalokat és a gyerekeket. A Bizottság megállapításai – Zuckerbergék megsértették a DSA-t, vagyis az uniós digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – előzetesek, a Meta védekezhet. A büntetés egyelőre bírság lehet: a vállalat éves globális árbevételének 6 százaléka. Tudom, hogy ez rengeteg pénz és súlyos bírság. Mégsem hangzik elégnek.„Már egy köbcenti helyrebiccenti”Szakemberek garmadája kutatta ki és figyelmeztet már jó ideje, hogy sokkal többet veszítünk ezeknek a felületeknek a használatával, mint amennyit nyerünk. A mentális függéssel kialakuló szorongás és egyéb szenvedést okozó állapotok – depresszió, magány, testképzavar, öngyilkos késztetések, kapcsolati nehézségek – nem feltétlenül látványosak, az eredményei viszont annál inkább azok. Az európai irányvonalakkal párhuzamosan jelenleg többféle kísérlet zajlik különböző országokban a platformok tiltásáról fiatalkorúak számára, nem csak a kontinensen (például Ausztráliában, Brazíliában vagy Törökországban, közelebbről Franciaország, Görögország és az Egyesült Királyságban). Emellett friss amerikai ítéletek is elkezdtek hasonló állításokat tenni (például Tennessee kontra Meta, július 20.; Kentucky kontra Meta, TikTok, Youtube, Snap, június 30.). Megoldás egyelőre nincs: a kiskorúak könnyen kijátsszák a szabályokat, sok családnak egyszerűen nincs elég technológiai tudása, a szülők egyedül maradnak a döntéseikkel – és miért ne szenvednének a telefonozástól az amúgy egészséges felnőttek is.Nem az emberekre kellene rátolni a felelősséget. A cégeket kellene szigorúan szabályozni és keményen megbüntetni: ne árulhassanak olyat, ami őket gazdagabbá, mindenki mást pedig nyomorultabbá tesz. A szabályozás és a bírság eszköz lehet arra, hogy emberibb életet éljünk, és a valóságot inkább megélni akarjuk, mint kicsekkolni belőle. Hátha 2026 visszanézve ebben is fordulópontot jelent majd.Még két érdekes és friss cikk a témábanMerengés a tiltás hatásosságáról (Wired)Luddita fesztivál New Yorkból az offline élet népszerűsítésért (Washington Post)Az angol-magyar idézetek Aldous Huxley Szép új világából valók, az embereknek adagolt érzelemszabályozó drogot, a szómát népszerűsítik. A levél elején az adott időszakban látogatható kiállítást találtok, aztán napokra bontva következik a programajánlat. Észrevételek, reklamálás: n.balkanyi@hvg.hu. >>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> KIÁLLÍTÁS A HETEKBEN ROVATUNKHol? KULT7 Labor (Király utca 11.)Mi? A polisz ügyeiMiről? A cím az ókori görög városállamra utal, ami egy központi várost és annak vonzáskörzetében lévő falvakat jelentett, melyek együttesen független, saját törvényekkel, kormányzattal és intézményekkel rendelkező államként a mai demokráciák előképének tekinthetők. A kiállítás koncepciója a közösségi döntéshozatalt, a közös tereket, a polisz ügyeit felelősen alakító szabad polgárok észrevételeit, véleményét artikuláló párbeszédre hívta az Intermédia tanszék hallgatóit.Ki? Csoportos kiállítás, a művészeket itt találodMikor? Augusztus 5-ig, ingyenes