Dühös, amikor arra gondol, mivé lett mára az internet?
Gyakran vagyok dühös, kétféle értelemben is. Egyrészt van az a mindennapos frusztráció, amikor próbálok elintézni valamit a neten. Például most épp repülőjegyet kellene átfoglaltatnom, így nézegetem az Air Canada felületeit, és legszívesebben megölnék valakit, mert tudom: végül úgyis fel kell majd hívnom őket, mint valami ősembernek.
Ez tehát a hétköznapi düh, de van egy mélyebb fajta felhorgadás is. Ma például hallgattam séta közben egy podcastot, amiben az internet és a nagy platformok szabályozása volt a téma: a megszólalót jó szándék vezérelte, ám amikor konkrét javaslatokra terelődött a beszélgetés, bődületes tévedéseket mondott. Ilyen bosszankodásra csaknem minden nap van lehetőségem, mert manapság szinte senki nem képes józanul gondolkodni erről – a politika ugyanis húsz éve tétlen ezen a téren.
Nemrég az ontariói közszolgálati média megkért, hogy narráljak egy gyerekeknek szóló adatvédelmi tájékoztatót, és valami olyasmit kellett volna mondanom: „Kedves gyerekek, azért kell adatvédelmi eszközöket telepítenetek a számítógépetekre, hogy biztonságban legyetek.” Én viszont azt mondtam:
Ez nem véd meg titeket. Akkor lesztek biztonságban, ha illegálissá tesszük, hogy kémkedjenek utánatok. A körülöttetek élő felnőttek bizony cserbenhagytak benneteket, és bármit is tesztek ez ellen, az valójában nem oszt, nem szoroz.
