Krízishelyzet. Lemondott a frakcióvezető, nyár közepén sebtiben újat kellett találni.

Nemcsak a Fidesznek volt nehéz a múlt hét. A német CDU/CSU sem a legdicsőségesebb napjait éli.

A jobbközép pártszövetség 15 hónapja kormányoz együtt a szociáldemokrata SPD-vel, vagyis inkább bukdácsolnak, ahogy decemberben írtam, azóta mi sem változott. Egy interjúban maga Friedrich Merz kancellár fogalmazta meg önkritikusan: „nem volt jó az elvárásmenedzsmentünk”. Az évtizedek alatt felhalmozódott és a gazdaság, az infrastruktúra és a jóléti állam szerkezetét illető problémákra nem léteznek egyszerű és gyorsan érezhető válaszok, a kampányígéretek, illetve az első hetek és hónapok kormányzati kommunikációja mégis ezt sugallta: „már 2025 nyarán érezni fogják az állampolgárok a változást”, „jön a reformok ősze” stb.

Ezt tovább nehezíti, hogy a nagykoalíció pártjainak eltérőek a diagnózisai és ennek megfelelően a közpolitikai gyógyírei is. Ebből az is következik, hogy állandóak a minden részletszabályozásra kiterjedő egyeztetések és a világos irányt nehezen megmutató kompromisszumok. Ezt Merz maga így fogalmazza meg:

Hiányzik annak a bizonyítéka, hogy valóban képesek vagyunk nagy reformokat véghez vinni. És hiányzik a saját, látható meggyőződésünk is arról, hogy ezek a reformok helyesek. Ha három koalíciós partner kínlódó arccal küzd a közös álláspontokért, és a választók látják, mennyire erőlködünk, akkor nem várhatjuk el, hogy lelkesedjenek értünk. Nekünk kell biztosnak lenni magunkban, és ezt a meggyőződést kifelé is közvetítenünk kell.