Két női beosztottja is feljelentette az egyik megyei rendőrfőkapitányt, mert az megkörnyékezte őket – írja a Telex.Az egyik feljelentést egy főtiszt tette, aki korábban többször is jelezte a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak (NVSZ), hogy a főkapitány közeledik hozzá. A lap úgy tudja, hogy az NVSZ egyszer sem intézkedett, ezért április 7-én hivatali visszaélés, szolgálati visszaélés és alárendelt megsértése miatt feljelentést tett a rendőrnő, akit már ki is hallgattak tanúként.Kihallgatásán többek között arról beszélt, hogy a főkapitány kétszer is arra kérte, mutassa meg neki a szolgálati lakását, majd többször is megjegyzéseket tett az alakjára és a nőiességére. Vallomása szerint miután egyértelműen visszautasította felettese közeledését, az megpróbálta ellehetetleníteni a munkáját 2024 januárja és 2025 októbere között.A rendőrfőkapitány a kinevezése után, 2023-ban egy másik beosztottjához is közeledett. A rendőrnő többször is arra panaszkodott ismerőseinek, hogy munkaidő után és munkaszüneti napokon is félig szolgálati, félig magánjellegű üzeneteket kap a főkapitánytól. Ezért egy idő után leszerelt a rendőrségtől.A nőt a napokban kereste meg a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, hogy tanúként hallgassa meg. A kihallgatásán azt is megemlítette, hogy a főkapitány egyszer egy intim fotót is küldött neki. Végül alárendelt megsértésének bűntette miatt ő is feljelentést tett.A Telex úgy tudja, hogy a rendőrfőkapitányt először rendelkezési állományba helyezték, majd Pósfai Gábor belügyminiszter július 15-én visszavonta a kinevezését.A lap az ügyben megkereste a Belügyminisztériumot, de nem válaszoltak a kérdéseikre. Érdeklődtek a Központi Nyomozó Főügyészségnél is, de csak azt a választ kapták, hogy konkrét személy vonatkozásában nem nyilatkozhatnak, mert az bűnügyi személyes adat.
Két női beosztottja is feljelentette az egyik megyei rendőrfőkapitányt, mert az megkörnyékezte őket
Az ügyészség nyomozást indított, a belügyminiszter pedig július 15-én visszavonta a férfi kinevezését.







