Három hangoskodót és társukat, valamint az őket feltartóztató polgárőröket is megtévesztette az isaszegi álrendőr, aki annyira felbátorodott, hogy maga hívta a valódi rendőröket.
Személyi szabadság megsértése miatt indítottak eljárást egy 43 éves férfival szemben, miután szombaton az isaszegi vasútállomáson magát rendőrnek kiadva négy embert is „intézkedés alá vont”, bántalmazott, majd saját maga hívott valódi rendőröket a helyszínre, akik már nem dőltek be jelvényutánzatának – számolt be a bizarr esetről szerdán a rendőrség.Az isaszegi vasútállomáson először polgárőrök próbálták a rendőrség kiérkezéséig visszatartani azt a három férfit – és egy az állomáson hozzájuk csatlakozó társukat –, akik a Keleti pályaudvarról Gödöllőre tartó vonaton hangoskodva zavarták az utazókat.Ekkor jelent meg a helyszínen a 43 éves N. Csaba, aki kabátját széthúzva egy azonosító szám helyett „POLICE” felirattal ellátott nyakba akasztót mutatott fel, magát pedig rendőrnek adta ki. Ennek ekkor nem csak a négy megállított férfi, de a polgárőrök is bedőltek, így az álrendőr a fiatalokat kéz feltéve a falhoz állította, és „átvizsgálta” ruházatukat, miközben többjüket megrúgta, illetve megütötte – a történteket rögzítő térfigyelő kamera felvételeiből ítélve meglehetősen nagy erővel.N. Csaba ezután – álrendőröktől szokatlan módon – a valódi rendőrséget is értesítette, azt állítva a segélyhívón, hogy szabadságon lévő rendőrként intézkedett négy személlyel szemben, akiknél vízipipát és kristályt is talált „meg amit szeretnétek”.A kiérkező rendőröknek gyorsan gyanús lett az „intézkedő” férfi, így őt is igazoltatták, majd megállapítva, hogy nem hatósági személy, a gödöllői kapitányságra előállították, és személyi szabadság megsértése miatt eljárást indítottak ellene. A bíróság elrendelte letartóztatását.Nyitókép: Pest vármegyei rendőrség / Facebook













