Több, a kormányváltás után leváltott rendvédelmi vezető esetében is eldőlt, hol folytatja pályafutását – írja a Telex.A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) éléről menesztett Tomin Szilvia annál a Mavir Zrt.-nél lett biztonsági vezető, amely egy állami cég, és az ország folyamatos, biztonságos és zavartalan áramellátásáról gondoskodik.A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjévé nevezték ki Horváth András rendőr tábornokot, aki korábban a Terrorelhárítási Központot irányító Hajdu János egyik helyettese volt. A Telex úgy tudja, Horváth egyike volt azoknak a magas rangú TEK-es vezetőknek, akik jelen voltak, amikor az ukrán pénzszállítókat a titkosszolgálat és a NAV munkatársai kihallgatták.Kiss Attila vezérőrnagy Borsod megyei rendőrkapitány lett, miután a kormányváltást követően távozott a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárságáról, ahol kabinetfőnökként dolgozott. 2019 és 2022 között az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot vezette főigazgatóként.A júniusi menesztéséig a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát (BVOP) vezető Tóth Tamást a belügyminiszter Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitánynak nevezte ki, de egy hét után onnan is leváltották. https://hvg.hu/itthon/20260618_posfai-gabor-belugyminiszter-rendvedelmi-szervek-strukturalis-reform-tek-nni-keszenleti-rendorseg-orszaggyulesi-orsegNyitóképünk illusztráció. Fotó: Facebook / Nemzeti Védelmi Szolgálat