„A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a Parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából nem a korábbi jogszabályok módosítását, hanem új törvény megalkotását kezdeményezi a kabinet” – olvasható a Kormányzati Kommunikáció közleményében.
Azt is írják, hogy a múlt megismerhetősége és a közintézmények átláthatósága a demokratikus jogállam alapvető feltétele. „A demokratikus újjáépítés része a közös múltunkkal való szembenézés, a történelmi igazságok feltárása, valamint ezek nyilvánosság általi megismerhetősége. A társadalmi bizalom helyreállítása, a kommunista rendszer áldozatainak erkölcsi elégtétele, valamint a történelem mélyebb megismerése érdekében a kormány olyan törvényt készített elő, amely a lehető legátfogóbb módon tárja a nyilvánosság elé az ügynökaktákat.”
a javaslat értelmében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának alapvető feladata lesz, hogy a tárolt, eddig titkos iratok minél egyszerűbben és minél szélesebb körben megismerhetővé váljanak.
erre a célra egy online felületet alakítanak ki, amely könnyebbé és általánossá teszi a dokumentumok elérhetőségét.







