Puzsér Róbert, Fleck Zoltán és Lányi András is hozzászóltak a köztársasági elnöki titulus körüli vitához: Laczó Adrienn egykori bírónőt javasolják kökztársasági elnöknek, aki felhagyott a hivatásával, amikor úgy találta, hogy Magyarországon a bírói függetlenség feltételei többé nem teljesülnek – írják Facebookon.
„A köztársasági elnök az alkotmányos hatalomgyakorlás letéteményese. Ezt a tisztséget szerintünk csak olyan, kiemelkedően felkészült, megfelelő ítélőképességgel rendelkező személy töltheti be, aki érti az alkotmányos intézmények működését, és az alkotmányozás folyamatában rá háruló közjogi és erkölcsi felelősséget felkészülten és lelkiismeretesen képes viselni. Enélkül nehezen tehet eleget legfőbb feladatának: aligha lehet a jogállam törvényes rendjének őre”
– kezdődik a bejegyzés, mely először általánosságban fogalmaz azzal kapcsolatban, milyennek is kell lennie az új köztársasági elnöknek. Ezután rátérnek Laczó személyére:
Jelöltünk Laczó Adrienn volt bírónő, aki felhagyott a hivatásával, amikor úgy találta, hogy Magyarországon a bírói függetlenség feltételei többé nem teljesülnek. Azóta ügyvédként tevékenykedik. Az Orbán-rendszer végnapjaiban ő vállalta a jogtalanul letartóztatott ukrán pénzszállítók, valamint Szabó Bence százados védelmét. Nagy része van a közhatalom eszközeivel elkövetett gyalázatos visszaélések leleplezésében. A Felforgatókönyv jogi fejezetének szerzője: az igazságszolgáltatás reformjára dolgozott ki javaslatot. Tettei, helytállása, fellépése alapján a magyar jogásztársadalom tagjai közül ma őt tartjuk a legalkalmasabb jelöltnek az államfői tisztség betöltésére.














