A Szabó Bencét és az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvéd elmondta: nem térne vissza bíróként, mert bár szerinte képes lenne pártatlanul ítélkezni, a nyilvános megszólalásai miatt már nem látszana annak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök eltávolítása nem a jogállam lebontása, hanem annak helyreállítása lenne – mondta Laczó Adrienn ügyvéd, korábbi bíró Krug Emília Szinten túl című műsorában. A Telex szemléje szerint Laczó úgy látja, hogy a jelenlegi közjogi méltóságok a Fidesz kétharmados hatalmának eredményeként kerültek pozícióba, és ez vonatkozik Sulyokra is.Magyar Péter miniszterelnök hétfőn jelentette be az Alaptörvény 17. módosítását, amelyben egyetlen mondattal intéznék el a korábban többször is lemondásra felszólított Sulyok Tamás eltávolítását. Ennek lényege, hogy a köztársasági elnök megbízatása a módosítás hatálybalépését követő napon megszűnik, amit bizalomvesztéssel indokolnak. A Tisza-kormány egy olyan módosítást is tenne, amelynek eredményeként újabb mandátumért már nem indulhatna olyan országgyűlési képviselő, aki három teljes ciklusnyi időt, azaz 12 évet kitöltött a parlamentben. Laczó elmondta, támogatja ezt az intézkedéstervezetet, mert szerinte nem egészséges, ha valaki évtizedeken át politikus marad. Úgy gondolja, hogy a Fidesz rendszere egy mélyen beágyazott hatalmi hálózatként működött, amelynek elsődleges célja a hatalom megtartása volt. Így azt sem tartja túlzásnak, hogy Magyar Péter a Tisztítótűz nevű művelet meghirdetésekor az olasz maffiához hasonlította a Fidesz kormányzását, szerinte „egy nagyon kiterjedt és nagyon mélyre bebetonozódott bűnszervezet” irányította Magyarországot.Beszélt arról is, hogy bíróként több politikailag érzékeny ügyben is azt tapasztalta, hogy a nyomozások és vádemelések nem jutottak el a legmagasabb felelősségi szintekig.Laczó Szabó Bence százados és az „aranykonvojügyben” érintett ukrán pénzszállítók ügyvédje is. Utóbbiról elmondta: amennyiben bizonyítható lenne politikai utasítás a pénzszállítók elfogására, az súlyos jogi következményekkel járhatna. https://hvg.hu/itthon/20260625_tiz-perccel-a-hatarido-lejarta-elott-kozlemenyt-adott-ki-a-legfobb-ugyeszAz ügyvéd beszélt arról, hogy az NKA-botránynál látszik igazán, mit jelent az, ha a hatóságoknak politikai lehetőségük van egy ügy feltárására, ebben az ügyben ugyanis szerinte hatékonyan és gyorsan dolgoztak a nyomozók.A beszélgetés végén szóba került, hogy Laczó nem térne vissza bíróként, mert bár szerinte képes lenne pártatlanul ítélkezni, a nyilvános megszólalásai miatt már nem látszana annak. https://hvg.hu/itthon/20250508_Fulke-podcast-Laczo-Adrienn-magyar-igazsagszolgaltatas-ebxNyitókép: HVG / Szondy Dalma