A Polgár Judit mellett felmerült többi jelöltet nem nevesítette Magyar Péter, aki azonban azt is elárulta, mi folyik a következő köztársasági elnök lehetséges személyével kapcsolatban, amit többen tévesen értelmeztek „társadalmi konzultációnak”.

Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután megosztott Facebook-posztjában, miután többen kifogásolták, hogy míg szombaton még arra szólított föl közösségi oldalán, hogy minél többen nevezzenek meg lehetséges köztársasági elnök-jelölteket, vasárnapra már úgy tűnt: el is dőlt, hogy Polgár Judit világhírű magyar sakk nagymestert jelölik a posztra. https://hvg.hu/itthon/20260720_parlament-vita-koztarsasagi-elnok-magyar-peter-pocs-janos-kameras-szemuvegA kormányfő szerint eleve nem társadalmi konzultációról beszéltek, hanem azt kérték az emberektől – a magyar pártok közül elsőként –, hogy küldjenek ajánlásokat a köztársasági elnöki pozícióra, de a döntést a parlamentnek kell meghoznia. „Ezt hívják képviseleti demokráciának és ezt írja elő a jelenlegi Alaptörvény” – írta a kormányfő saját posztjához fűzött kommentjében. https://hvg.hu/itthon/20260720_tisza-frakcioules-polgar-judit-koztarsasagi-elnok-dontes-tarkanyi-zsoltSulyok Tamás szombaton írta alá az alaptörvény 17. – általa alkotmányos elveket sértőnek minősített – módosítását, amely július 20-ától fogva az ő köztársasági elnöki mandátumát is megszüntette.Vasárnap a magyar tudomány, kultúra és sport tizenhat elismert szereplője Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez címzett levélben javasolta, hogy Polgár Juditot kérjék fel és válasszák meg államfőnek. A kormányfő erre hivatkozva írta azt vasárnap a Facebook-oldalán, hogy hétfőn találkozik Polgár Judittal, és megtiszteltetésnek érezné, ha elvállalná a felkérést. https://hvg.hu/itthon/20260720_polgar-judit-portreNyitókép: HVG / Cabrera Martin