Délután két óra után pár perccel kétharmados többséggel megszavazták a közmédiát érintő módosításokat.

Ezt megelőzően Hantosi István (Tisza) előterjesztésben ismertette a javaslatot. Ez többek közt a Közszolgálati Közalapítvány alapító okirata visszavonásáról, a Független Közmédia Testület alapító okiratának elfogadásáról, induló vagyona megállapításáról szólt.

Hantosi István szerint az előterjesztés garanciális intézkedéseket is tartalmaz. Ezek között említette a jogfolytonosságot, ugyanis folyamatban lévő szerződések, pénzügyi elszámolások és jogviszonyok nem szakadnak meg, hanem jogutódlással folytatódnak. A határozat részletesen szabályozza a vagyonelemek, a pénzeszközök és kötelezettségek átadását, valamint azt is, hogy az átmeneti időszakban kizárólag a működéshez feltétlenül szükséges kötelezettségvállalások tehetők – magyarázta a képviselő. A garanciák között említette a munkavállalók védelmét, ugyanis a dolgozók jogviszonya jogfolytonos marad: megőrzik szolgálati idejüket, javadalmazásukat, munkajogi jogosultságaikat. A javaslat az intézményi struktúra átalakításáról szól, nem pedig egyes emberek eltávolításáról – jegyezte meg. A kormánypárti politikus garanciaként beszélt az átláthatóságról. Előírják – folytatta – a Közszolgálati Közalapítvány honlapjának archívumként történő megőrzését, valamint az iratok levéltári elhelyezését. A közérdekű adatok nem veszhetnek el egy szervezeti átalakulás következtében – mondta.