A kialakult válság miatt ki kell mondanunk: a Budapesti Operettszínház vezetése elveszítette a társulat szakmai és emberi bizalmát– közölték újabb nyílt levélben a Budapesti Operettszínház művészei. A levelet 56 társulati tag írta alá, de a végén szerepel egy kitétel: „…még rengeteg munkatársunk, akik jelezték egyetértésüket, de még mindig rettegnek a vezetőség retorziójától, ezért nem merték aláírni”.A levél előzménye Orbán János Dénes botránysorozata: a Fidesz kedvenc költőjéről nemrég derült ki, hogy milliárdos állami támogatású, a NER-ben kiemelt helyet kapó íróakadémiájának a vezetője volt, amikor az akadémia megvásárolta 412 millió forintért kilenc saját drámájának felhasználási jogait. Később kiderült: a Budapesti Operettszínház is fizetett 129 millió forintot Orbán János Dénesnek részben ugyanezen operettlibrettók felhasználási díjáért, ami irreálisan magas összeg a szakmában.Az Operettszínház művészei első nyílt levelükben arról beszéltek, megdöbbentek az általuk nem ismert adatokon, különösen, mivel – mint írják – az utóbbi években romlott a társulati tagok anyagi megbecsültsége, és csökkent a bemutatók és előadások száma is. Elmondásuk szerint a vezetéstől ezzel kapcsolatban azt a tájékoztatást kapták, hogy a kevesebb bemutatót és a csökkent előadásszámot elsősorban a forráshiány indokolta.Kiss-B. Atilla, az Operettszínház igazgatója válaszlevelében arra hivatkozott, hogy ezeket az összegeket a színház sikeres pályázatok révén fizette ki Orbán János Dénesnek, és az igazgatónak semmiféle mozgástere nem volt és nem is lehetett abban, hogy mire használják ezeket a hatalmas összegeket.A társulat most azzal fordult az igazgatóhoz: „A feltett kérdéseinkre továbbra sem kaptunk számunkra érdemben megnyugtató és világos választ. A vezetés levelében közölt gazdasági magyarázatok és statisztikai átlagok nem változtatnak a mindennapi valóságunkon. A társulat tagjai és a színházban dolgozó szerződéses művészek közül sokan továbbra is az alacsony anyagi megbecsültséget és a csökkenő szakmai lehetőségeket tapasztalják.”Hozzáteszik:Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy miközben a társulattól forráshiányra hivatkozva vontak meg bemutatókat és előadásokat, a vezetés komoly energiát fordított egyetlen külsős szerző százmilliós nagyságrendű projektjeire.A társulat kijelenti, elhatárolódnak Orbán János Dénestől, és ezt várják a főigazgatótól is, de elhatárolódnak az Operettszínház ügyvezető igazgatójától, Rózsás Pétertől is, aki hogy, hogy nem Orbán János Dénes akadémiájának is ügyvezetője. https://www.facebook.com/peller.anna.1/posts/pfbid0oYpkoix6a4uH4xABZZjDLWvCogrgPEH2Pzsoh3gTbHzuzjNiFnz1MZNFn2rq4oSilMinderre Kiss-B. Atilla az Operettszínház hivatalos Facebook-oldalán válaszolt, kijelentve, megérti a felháborodást, és „partner” a közös gondolkodásban. Kiss-B. ismét hosszasan fejtegeti, „nem volt mozgástere” abban, hogy mire is költhetik el az Orbán János Dénes műveire elnyert pályázati összegeket, valamint felhívja a figyelmet, neki semmi köze az OJD akadémiáját érintő ügyletekhez.Közli, „megértette”, hogy a társulat elhatárolódást vár tőle, ezt ugyanakkor nem teszi meg. „Álláspontom szerint különbséget kell tegyünk Orbán János művészi teljesítménye és az operettkultúráért kifejtett tevékenysége, valamint az általa más szervezettel kötött megkérdőjelezhető szerződései között. Az előbbiek kapcsán nincs miért, viszont az esetlegesen etikátlan, joggal megütközést keltő szerződéseitől természetesen éppúgy elhatárolódom, mint Ti” – írja.Rózsás Péterről Kiss-B. azt írja, a színházban végzett munkájával kapcsolatban nem merült fel kifogás, azt értékeli. „Az Orbán János Dénes körül elhíresült ügy miatt valóban visszatetsző, hogy ő jelenleg mind a Budapesti Operettszínháznak, mind a KMTG-nek az ügyvezetője. Dr. Rózsás Péter először a Budapesti Operettszínháznál létesített munkaviszonyt, majd ezt követően lett a KMTG ügyvezetője is, amiről én csak utóbb szereztem tudomást.”A bizalomvesztésről azt írja: abba nem szeretne beletörődni, inkább párbeszédet folytatna a társulattal.Kiss-B. közlemény után másfél órával Pfeiffer Gyula, a színház főzeneigazgatója önálló közleményt jelentetett meg ugyanazon a felületen, az Operettszínház hivatalos oldalán. Ebben azt írja:Tisztelt Társulat, kedves kollégák! Kérésetekre válaszolva kijelentem, hogy az etikátlan szerződésekről nem volt tudomásom, és természetesen én is Veletek együtt elhatárolódom tőlük.A Budapesti Operettszínház igazgatóját, Kiss-B. Atillát korábban többen vádolták meg zaklatás eltussolásával, sok panasz érkezett arra is, amilyen hangulatot teremt a színházban, majd a társulat tagjainak több mint kétharmada ellene szavazott az igazgatóválasztáskor, ám a fideszes kulturális minisztérium ennek ellenére is őt nevezte ki újra a többi pályázó ellenében. Kiss-B. munkát kapott a Fidesz-kormány által einstandolt Színház- és Filmművészeti Egyetemen is, sőt a legfőbb döntéshozó testületbe, a Szenátusba is beülhetett. Minderről bővebben a NER botrányos budapesti igazgatókinevezéseit bemutató cikkünkben írtunk. https://hvg.hu/kultura/20260624_szinhaz-igazgato-kinevezesek-botranyok-fidesz-ner-16-ev-kronika-budapest-operettszinhaz-opera-okovacs-szilveszter-erkel-szinhaz-szente-vajk-thalia-kalomistaBorítókép: Szigetváry Zsolt / MTI
Teljes a káosz az Operettszínházban Orbán János Dénes miatt
Az igazgató, aki teljesen elvesztette a társulat bizalmát, előbb közölte, hogy érteni véli a döntést, majd hozzátette: akkor sem határolódik el a szerzőtől.











