Múlt héten derült ki, hogy az állami fenntartású Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) mellett a Budapesti Operettszínház is több tízmillió forintot fizetett Orbán János Dénesnek műveiért, illetve fordítói munkáiért – a két szervezet ügyvezető igazgatója egyébiránt ugyanaz a személy, Rózsás Péter.
Korábban több alkalommal is kérdéseket tettünk fel a színháznak az üggyel kapcsolatban, először azt írták, nem látnak összeférhetetlenséget az ügyvezető személye kapcsán, OJD műveit pedig az előző kulturális kormányzathoz hasonlóan jó befektetésnek tartják – ekkor elküldtek egy részletes kimutatást is az írónak kifizetett összegekről. Miután a társulat tagjai nyílt levélben fordultak az ügyben a színház vezetéséhez, Tarr Zoltán pedig bejelentette, hogy a minisztériummal megakadályozták, hogy a KMTG további 1,3 milliárd forintot fizessen ki OJD operettjeiért, újabb kérdéseket küldtünk az Operettszínháznak, ekkor arról írtak lapunknak, hogy semmi közük Orbán János Dénes egyébként sikeres lobbitevékenységéhez.
Most, azon korábbi felvetésünkre reagálva, hogy nem tartják-e ellentmondásosnak, hogy a forráshiány ellenére Orbán János Dénes részére
jelentős összegű szerzői és fordítói díjakat fizettek ki, ismét elküldtek a 24.hu-nak egy részletes összesítést az OJD-nek kifizetett összegekről, illetve összesítették a színház e művekhez kapcsolódó bevételeit.











