Nem készül visszavonulni a politikától, két választás van mögötte, egyet megnyert, egyet elvesztett, „mondjuk azt sportnyelven, hogy ez iksz”. Orbán Viktorral többször beszélt a választás óta, a Fidesz elnöke megkérdezte tőle, akar-e még politizálni. „42 éves vagyok, úgy érzem, nekem még van dolgom” – mondta Menczer Tamás, a Fidesz volt parlamenti képviselője, kommunikációs igazgatója a Médiapiacnak adott közel egyórás interjúban.

A folytatásra ösztönzi az is, hogy „nekünk volt a választáson két és félmillió szavazónk, az kérdés, hogy ebből mennyi van meg, de milliós vagy akár több milliós nagyságrend”. Az nem zavarta, hogy Orbán Viktor „tisztelettel kérte”, adja vissza a parlamenti mandátumát, és „más főnöknek” nem akar dolgozni a politikában. Hogy máshol tudna-e? „A Menczer névvel ma nem könnyű elhelyezkedni” – mondta, és arra is panaszkodott, hogy a politikai szerepvállalásának a következményeit a családja is megérzi.

A sportriporterből lett politikusnak, Szijjártó Péter korábbi államtitkárának ez volt az első interjúja április 12. óta. A szavaiból úgy tűnik, hogy semmit nem bánt meg abból, ahogyan politizált és amiket csinált az elmúlt években. Példa erre, hogy úgy érzi, nincs miért bocsánatot kérnie Hann Endrétől, a Medián ügyvezetőjétől, akinek a választás előtti felmérése szinte pontosan prognosztizálta az eredményt és az új parlament összetételét. Menczer a kampányban azt mondta, hogy a hasát fogja a nevetéstől Hann számait látva, a közvélemény-kutató az akkori szavai szerint egyszerű „politikai munkát” végez, célja a választók megtévesztése, és a kutatóintézet adatai köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. A fideszes politikus most nem vonta vissza korábbi szavait, nem fogalmazott meg önkritikát, továbbra is vállalja korábbi álláspontját, szerinte Hann Endrének simán csak „szerencséje lehetett”.