Fotó: Bődey János / TelexÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A következő köztársasági elnöknek olyan embernek kell lennie, aki őrködik a nemzet egysége és az alkotmányosság fölött – mondta Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben.Az új köztársasági elnök személye azután lett téma, hogy Sulyok Tamás szombaton aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, így hétfőtől már nem ő Magyarország köztársasági elnöke. Vasárnap a sakkozó Polgár Judit neve merült fel a posztra, miután tizenhat közismert magyar javasolta őt köztársasági elnöknek.Magyar Péter a miniszterelnöki felszólalásában bár nem említette konkrétan Polgár Judit és más nevét sem, de még több konkrétumot mondott arról, szerinte milyen ember lenne alkalmas erre a posztra. Kiemelte, hogy az elmúlt 36 évben 7 köztársasági elnöke volt Magyarországnak, és valamennyiüket pártpolitikai döntések után választottak meg. Magyar a felszólalásában részletesen körülírta a szerinte alkalmas jelölt profilját.Szerinte most nem pártpolitikai döntéssel, hanem együtt kell dönteni a köztársasági elnökről, akinek jelölését a társadalmi bizalomnak kell megadnia, és a magyar Országgyűlésnek kell megválasztania.Nem a régi ellenzéknek vagy a Tisza szavazóinak választunk elnököt, olyan kell, aki az egész ország elnöke akar lenni.Most először pártokon felülálló, a pártpolitikai megosztottságon túlmutató jelöltre van szükség, és ez egy történelmi lehetőség.A köztársasági elnöknek nem kell hétköznapi értelemben vett politikusnak lennie, sőt, jogásznak sem kell lennie. Erre Göncz Árpádot hozta fel példaként, akit nem az 1944-ben megszerzett jogi diplomája, hanem műfordítói zsenije és embersége emelt ki.A következő köztársasági elnök lehet biológus, történész, orvos, művész és jogász is ha „integritása és életútja alapján hihetjük róla, hogy erővel, tisztességgel, kitartással és hazaszeretettel el tudja látni ezt a munkát”.Mindegy, hogy nő vagy férfi, a végzettsége, a családja, vagy hogy vidéki vagy budapesti.A lényeg, hogy feltétel nélkül szeresse a hazát.Olyan emberre van szükség, aki érti a kimondott szó súlyát, képes higgadtan mérlegelni, meghallgatja az ellentétes véleményeket, és tudja, hogy minden döntésének következménye van.Magyar azt is mondta, hogy „mindannyian most tanuljuk a szabadságot és az ezzel járó felelősséget is”. Többször is elmondta, hogy tiszta lappal indulnak, nem kötnek korábbi paktumokat, felszabadul a köztársaság intézménye. Megadná a lehetőséget a közélet szereplőinek, civileknek, magánembereknek, pártok tagjainak, hogy mind mondják el, kit tartanak alkalmasnak. Azt pedig kifejezetten jónak nevezte, ha ebben lesznek viták, hiszen nem lesz olyan köztársasági elnök, aki mindenkinek megfelel.Az Országgyűlés hétfői ülésén egyébként Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője azt mondta: beszéltek már Polgár Judit személyéről a frakcióülésen, és a képviselőcsoport egyhangúan őt tartja a legalkalmasabbnak a posztra. Erről majd még egy következő frakcióülésen döntenek. Arról, hogy Magyar Péter ígéretéhez híven ma találkozott-e Polgár Judittal, egyelőre nem tudni.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Milyen egy jó köztársasági elnök? – Magyar Péter perceken át írta körbe az alkalmas jelölt karakterét
„Mindegy, hogy nő vagy férfi, a végzettsége, a családja, vagy hogy vidéki vagy budapesti”, de a miniszterelnök konkrét nevet nem mondott.













