Cikkünk frissül.Sulyok Tamás szombaton hat óra után egy videóban jelentette be, hogy aláírja az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik a köztársasági elnöki megbízatása. Magyar Péter ezután bejelentette, az Alaptörvény rendelkezései szerint július 20-tól ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnök jogköreit, és 30 napon belül kell megválasztani azt, aki Sulyok Tamás helyére lép. „Sulyok Tamás aláírásával elhárult az utolsó akadály az elől, hogy a közös döntéseink életbe lépjenek. Megszűnik a köztársasági elnök megbízatása, felszabadul az Alkotmánybíróság, megerősödik a bírói önigazgatás, alkotmányos alapja lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozásának. 12 évben korlátozzuk képviselők megbizatását” – olvasható a magyar miniszterelnök Facebook-oldalán. Hozzátette, ez nemcsak azért fontos, mert vállalásaik teljesülnek. „Ezekkel a döntésekkel visszaadunk valamit, amit az Orbán-rendszer hosszú éveken át próbált elvenni a magyar emberektől: annak bizonyosságát, hogy a hatalom korlátozható, a közös vagyon visszaszerezhető, az állam pedig újra a polgárait, a szabad magyar polgárokat szolgálhatja.” A bejegyzésben szereplő videóban Magyar Péter elmondta, nem egyedül akarnak dönteni arról, hogy ki legyen a jelölt Sulyok Tamás helyére, várják a pártok, a közéleti szereplők, a civilek és magánemberek javaslatait, ő pedig hétfőre összehívja a Tisza-párt elnökségét és frakcióját egyeztetésre. A végső döntést – emelte ki – a parlament hozza meg. „Biztos vagyok abban benne, hogy sikerült olyan köztársasági elnököt választanunk, aki minden tekintetben alkalmas lesz a nemzet egységének megteremtésére, és szeretett hazánk méltó képviseletére.A miniszterelnök kitért arra is, jobb lett volna, ha Sulyok Tamás hamarabb távozik pozíciójából, és tudja, hogy azok közül, akik egyet értettel a Tisza-kormánnyal, többen voltak azok, akiknek „bántotta a fülét, akinek szokatlan volt az az élesség”, ahogyan az elmúlt hónapokban a köztársasági elnököt kritizálta, de mindezt – hangsúlyozta - nem maga miatt tette, hanem azért, hogy mindenki megjegyezze, „Magyarországon nem fordulhat elő még egyszer, hogy semmibe lehessen venni valakit csak azért, mert nincs hatalma.” https://hvg.hu/itthon/20260713_sulyok-tamas-magyar-peter-alkotmanybirosag-alaptorveny-modositasNyitókép: HVG / Cabrera Martin
Magyar Péter: „Elhárult az utolsó akadály”
A magyar miniszterelnök szerint nem akarnak egyedül dönteni az új köztársági elnök személyéről, várják a magánemberek és a civilek javaslatait is.












