Forrnak az indulatok Borsodnádasdon, ahol a helyiek egy július elején engedélyezett műanyag-feldolgozó üzem ellen tiltakoznak. A tulajdonos szerint ez egy forradalmi technológia, amitől nem kell félni, de ez nem csillapította a kedélyeket.
Alig egy hete a csaknem háromezer fős Borsodnádasd bekerült az országos hírekbe, mert a lakosság tiltakozásba kezdett, miután a régi Lemezgyár területén felépített pirolízisüzem megkapta a hatóságoktól az egységes környezethasználati engedélyt. A helyiek azt kifogásolták, hogy a kevert műanyaghulladékból a vegyiparban használatos pirolízisolajból napi 8,5, évi közel 2900 tonnát előállító üzem a lakóházaktól mindössze 100 méterre működne, és bár a Czakó Ignác és felesége által alapított Slavka SK korszerű technológiát ígért, ez nem győzte meg a lakókat, ahogyan azt is helytelenítették, hogy a cég nem tartott előzetesen lakossági fórumot.A tiltakozás a hatósági engedély összegzésében is megjelent: a dokumentum rögzíti a június 27-ei lakossági fórumot, valamint azt is, hogy a képviselő-testület július 1-jén egyhangúlag az üzem megvalósítása ellen foglalt állást. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal július 9-ei közleményében jelezte: a lakosság észrevételeit is megvizsgálva adta meg az egységes környezethasználati engedélyt, és megállapította, hogy a beruházás összhangban áll Borsodnádasd településrendezési tervével.









