Az eredeti tervekhez képest csaknem másfélszeres, összesen közel 1000 megawattnyi új szélerőművi kapacitáshoz szükséges hálózati csatlakozást hirdet meg a kormány augusztus 31-ig. Erről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter számolt be péntek délután. A miniszter emlékeztetett, eredetileg 700 megawattnyi csatlakozási lehetőség megteremtéséről volt szó, amit azonban az előzetes piaci felmérések alapján meghaladtak az igények, ezért a tervet a környezetvédelmi és honvédelmi szempontok figyelembevételével felülvizsgálták, és közel 1000 megawattosra növelték. A miniszter ennek megvalósítása érdekében felkérte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökét hogy készítsen részletes hálózati és műszaki elemzést a fejlesztésekről, amely augusztus közepére készül majd el. Ezután írják ki az első szélerőművi csatlakozási pályázatot, de ahol indokolt, energiatárolókat is rá lehet majd kapcsolni a rendszerre. A szélenergiás pályázaton – mint ígérte – nyilvános és átlátható feltételek mellett lehet versenyezni a csatlakozásért.Kapitány szerint ezzel párhuzamosan, a jövő héten társadalmi egyeztetésre bocsátják a csatlakozási pályázat részletszabályait, hogy minden érintett – beruházók, önkormányzatok, szakmai szervezetek, környezetvédelmi szereplők – is véleményezhessék.Megismételte a korábbi ígéretet, hogy 2030-ig legalább 4000 MW-nyi új szélerőművi csatlakozási lehetőséget biztosítanak. https://hvg.hu/360/20260716_megujulo-vezetekek-szeleromu-napenergia-500-milliard-forint
Akkora volt az érdeklődés, hogy Kapitányéknak máris át kell írniuk az eredeti szélenergiás terveket
2030-ig legalább 4000 MW-nyi új szélerőművi csatlakozási lehetőséget biztosítanak.










