Versenyeztetés nélkül kapta meg a Mészáros Lőrinc és Szijj László érdekeltségébe tartozó MKIF Zrt. az M6-os és M8-as autópálya 59 kilométeres szakaszának üzemeltetését Lázár Jánostól, az áprilisban leváltott Orbán-kormány építési és közlekedési miniszterétől – írj a G7.hu. A lap szerint ráadásul a társaság sokkal drágábban fogja üzemeltetni a kérdéses útszakaszt, mint amennyiért mások vállalkoztak volna erre.Az M6-os érdi tető és Dunaújváros közötti, illetve az M8-as dunaújvárosi hídhoz kapcsolódó rövid szakasza több mint húsz év után kerül vissza a magyar állam birtokába, a szerződés 2026. október 7-én jár le, de már tavaly május 23-án úgy döntött az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), hogy az üzemeltetést kiadja a Mészáros–Szijj-érdekeltségnek. A lap úgy tudja,Lázár János az alternatívák felmérése nélkül döntött, ami súlyos felelősségi kérdéseket is felvet, és jogi következményei is lehetnek.Ha ugyanis a kérdéses szakaszt idén októberig üzemeltető M6 Duna Koncessziós Zrt.-vel kötöttek volna megállapodást, akkor az éves üzemeltetési költség nettó 3 milliárd forint lehetett volna, az állami Magyar Közút Nzrt. pedig egy kezdeti beruházással is kalkulálva évi 3,5 milliárd forinttal kalkulált, viszont az MKIF Zrt., akivel végül Lázárék leszerződtek, durván háromszor drágábban, évi nettó 9,8 milliárd forintért üzemeltetheti az útszakaszt– írja a G7 a birtokukba került dokumentumok alapján.A lap azt is kiszámolta, hogy mennyivel kell többet kifizetnie így az államnak a 35 éves koncesszióval rendelkező Mészáros–Szijj-féle társaság számára, és arra jutottak, hogy a koncesszióból hátralévő közel 30 év alatt 200 milliárd forinttal többe kerül majd az adófizetőknek a miniszter döntése, ami szerintük nehezen felelhet meg a közpénzekkel való felelős bánásmód követelményének.