Hamarosan tíz eddig kiadatlan David Bowie-felvétel lesz hozzáférhető, olyan dalok, melyeket a tíz évvel ezelőtt elhunyt zenész karrierje korai szakaszában rögzített, amikor még Davie Jones néven alkotott, adta hírül a BBC. A kiadvány David Bowie: The Shel Talmy Recordings jelenik meg szeptember 18-án, az első kislemez, az I Want Your Love szerdán jött ki, és cikkünk alján meghallgatható.
Bowie kiadója közölte, a pályakezdő énekes akkori producerével, Shel Talmyval rögzítette a dalokat, olyan zenészek közreműködésével, mint Jimmy Page gitáros – aki később megalapította a Led Zeppelint – és Nicky Hopkins zongorista, aki a Beatles-szel, a The Who-val és a The Rolling Stones-szal is együttműködött.
Az album borítóján Alec Palao zenetörténész így fogalmazott:
David Bowie művészi pályája olyan, mint egy sokfejezetes könyv: minden újabb oldal egészen más, váratlan világot tár az olvasó elé. Pályafutásának minden lenyűgöző korszaka szervesen kapcsolódik a többihez. Ez a válogatás, amely David zenei útjának egyik legkorábbi – ha nem éppen a legelső – fejezete, méltán érdemel kiemelt figyelmet.
Néhány kislemez Bowie korai karrierjének ebből az időszakából már korábban elérhetővé vált – köztük a Can’t Help Thinking About Me és a Do Anything You Say.








