Jelasity Radován, az Erste Magyarország vezérigazgatója a Forbesnak adott interjújában azt mondta: továbbra is optimista a Tisza-kormány kilátásait illetően, és szerinte a nemzetközi befektetők még a magyaroknál is nagyobb bizalommal tekintenek az új kabinetre.

A bankár szerint ezt jól mutatja a magyar kötvénypiacon bekövetkezett jelentős hozamcsökkenés és a forint erősödése, amely a választások után a nemzetközi trendekkel szemben ment végbe. Úgy véli, az alacsonyabb kamatkörnyezet ugyan csökkentheti a bankok kamatmarzsait, de ezt ellensúlyozhatja a hitelezés élénkülése.

Tanulni kell a rendszerváltásból

Jelasity szerint a kormányváltás után nem elegendő a jövőre koncentrálni, fontos feltárni azt is, hogyan működött az előző rendszer.

A bankár felidézte, hogy Szerbiában személyesen élte át Slobodan Milošević rendszerének bukását, amikor Belgrád utcáin a „Vége van” feliratú plakátok jelentek meg. Úgy véli, Magyarországon is hasonló jelentőségű társadalmi folyamat zajlik.