Az Alkotmánybíróság sem folyamatban levő törvényjavaslatokat, sem elfogadott jogszabályokat nem véleményez, feladata az Alaptörvény védelme – közölte a Népszava kérdésére a testület.

A lap több kérdést is intézett az Alkotmánybírósághoz annak kapcsán, hogy hétfőn az országgyűlés elfogadta a 17. alaptörvény-módosítást.

Többek között arról érdeklődtek, hogy miként értékelik az alaptörvény-módosítás azon passzusát, amely bevezeti a 70 éves felső korhatárt az alkotmánybírák esetében, és ennek következtében Polt Péter elnöki megbízatása is megszűnik.

Rákérdeztek arra is, hogy tervez-e az Alkotmánybíróság elnöke vagy a testület bármilyen jogi lépést a módosítás hatálybalépése ellen, illetve mikor és hogyan történik meg a feladatok átadása az Alkotmánybíróságon belül a korhatár elérése miatti kötelező távozás(ok) következtében.

Amennyiben Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírja a módosítást, többek között megszűnik Polt és négy további alkotmánybíró megbízatása, illetve a következő országgyűlési választáson nem indulhatnak azok, akik már legalább tizenkét évig voltak képviselők.