Az Alkotmánybíróság hétfőtől több mint egy hónapos szabadságra megy – feltéve persze, hogy a köztársasági elnök vagy saját maga ügyében nem kell rendkívüli ülésre összejönnie a 17. Alaptörvény-módosítás miatt –, és közzétette működésének idei I. félévi, illetve korábbi statisztikáit.Ennek minden évben az az egyik legérdekesebb része, hogy miben mulasztott az Országgyűlés. Hiszen, bár az Ab működését sok jogos bírálat éri, azért rendszeresen előfordul mind az, hogy megsemmisít jogszabályrészeket, mint pedig az, hogy – mivel a testületnek csak törölni van joga, bele nem írhat semmit a törvénybe – kötelezi a törvényhozókat, hogy egészítsék ki, javítsák ki a hibás vagy hiányos jogszabályt. Csakhogy az Ab-nak nincs hatalma, amellyel a képviselők döntését kikényszeríthetné, amit fel is panaszol időnként, mert mindig maradnak megoldatlan ügyek.Most 14 olyan Ab-határozat van, amelyet az Országgyűlés nem hajtott végre.A legrégibb 2013-as, vagyis több mint három teljes parlamenti ciklus telt el anélkül, hogy az erdőtörvényhez átmeneti rendelkezéseket fűztek volna, biztosítékot adva az állami erdőingatlanokra bejegyzett vagyoni értékű jogok jogosultjainak az ingatlanok forgalomképtelenné nyilvánítása esetére. Van a listában egy sor természetvédelmi kérdés, a járművek tengelyterhelés-ellenőrzése és a jogszerűen letelepedett nem magyar állampolgárok névváltoztatási eljárása. A legismertebb ügy az, hogy az EU Bíróságának döntése alapján bejegyzett élettársi viszonynak kellene elismerni az azonos nemű partnerek között külföldön kötött érvényes házasságot.De bár az Ab ezt 2025. októberi határidővel kötelezően előíró tagjai ekkor már egy kivétellel mindnyájan a Fidesz vagy a KDNP jelölése alapján kerültek a testületbe, ez év elején az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának Fidesz–KDNP többsége indoklás nélkül megtagadta az Ab-határozat végrehajtását.Mindez persze az előző parlamenti többség sara, az új Országgyűlés pedig egyelőre alapvető rendszerbontó és elszámoltató törvényekkel van elfoglalva. De azért előbb-utóbb ezt a mulasztási listát is érdemes lenne elővenniük és rövidíteniük a Tisza képviselőinek.Ami magának az Ab-nak a statisztikáit illeti: az állampolgárok és szervezetek, cégek bizalma a jelek szerint nem csökken, rengeteg panasz érkezik.Jelenleg 539 ügy van folyamatban, ezek zöme egyéni panasz. Az ügyintézési idő nem kevés, de évről évre csökken. Átlagosan 261 nap, de különvéve az érdemi vizsgálat után – igazat adó vagy elutasító – határozattal lezárt ügyeket 394 nap, azaz egy év egy hónap.Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az Alaptörvény-módosítás utáni nyugdíjazásokkal csökkenő, de az esetleges új alkotmánybíró-választásokkal megnövekvő létszám hogyan fog működni.
Van olyan alkotmánybírósági döntés, amelyet 2013 óta nem hajtott végre a parlament
Összesen tizennégy ügyet halogatnak.









