Súlyosan mérgező örökséget hagyott maga után a világ egyik legnagyobb uránbányája, a Wismut GmbH Schlema-Alberoda, amely a szovjet időkben működött a kelet-németországi Szászországban. Az 1990-ben bezárt bányát napjainkra teljesen elárasztotta a víz, mely rendkívül szennyezett, ám a kutatók szerint ott lapul benne a megoldás a radioaktív anyagok ártalmatlanítására. A nyers urán rendkívül radioaktív, egyes organizmusok ugyanakkor minden további nélkül eléldegélnek a szennyezett vízben – sőt, mint a szakemberek felfedezték, egyes mikrobák bizonyos körülmények között képesek lehetnek az urán stabilizálására.Az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat a német Helmholtz-Zentrum Dresden-Rossendorf (HZDR) kutatóközpont, valamint a spanyol Granadai Egyetem kutatói végezték el. Evelyn Krawczyk-Bärsch, a HZDR mikrobiológusa elmondta: korábbi vizsgálataik már rámutattak, hogy a baktériumok a vízben oldott uránt is felhasználhatják az anyagcseréjük során, amennyiben glicerin is rendelkezésre áll táplálékforrásként. „Vizsgálatunk elsőként tárta fel azt, hogy a glicerinnel, mint szénforrással ellátott baktériumok képesek átalakítani a vízben oldott, mérgező uránt egy stabil kémiai vegyületté” – fűzi hozzá a szakember. https://hvg.hu/tudomany/20260709_kina-nuklearis-akkumulator-uj-technologia-uzemido-teljesitmenyEvelyn Krawczyk-Bärsch csapatával a korábbi bánya tisztító-befolyójánál vett vízmintákkal kezdte meg kísérleteit. Amikor az ebben lévő baktériumokat glicerinnel „inkubálták”, azt tapasztalták, hogy azok az uránt úgynevezett „pentavalens” állapotúvá alakították.Mint a Science Alert kifejti, utóbbi azt takarja, amikor az urán olyan oxidációs állapotban van, amely megváltoztatja, hogyan kötődik más elemekhez. Így könnyebben „bezáródik” stabil ásványokba.A Nature Communications című tudományos folyóiratban közzétett publikáció szerzői azt is megállapították, hogy 130 nap után a vízben oldott urán csupán öt százaléka maradt meg a mintákban – tehát a 95 százalékát át tudták alakítani a baktériumok.A szerzők kiemelik: a most feltárt folyamatok alkalmasak lehetnek más módon szennyezett vizek ártalmatlanítására is. Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
A radioaktív urán 95%-át lebontja ez a módszer, áttörést jöhet a szennyezettség felszámolásában
Egy súlyosan szennyezett korábbi uránbánya vizének vizsgálatakor bukkantak egy olyan baktériumra a kutatók, amely képes „felfalni” a veszélyes anyagok szinte mindegyikét.






