Gyakorlatilag máris brit kormányfőnek tekintik Manchester volt polgármesterét, aki a Munkáspárt „puha” baloldalát képviseli. A párt képviselőinek többsége ugyanis már a most zárult első körben az ő jelölését támogatta, így a korábbi menetrendnél jóval gyorsabban, szeptember helyett akár már a jövő héten átveheti pártja vezetését, ezzel a miniszterelnökséget.
Bemegy a sörözőbe egy Blair-párti, egy Brown-párti és egy Corbyn-párti politikus, mire a csapos megkérdezi: mit kérsz, Andy? Így hangzik az agyonkoptatott vicc a brit belpolitikában az 56 éves Andy Burnham ideológiai „alkalmazkodóképességéről”, aminek segítségével folyamatosan lépett előre a ranglétrán. https://hvg.hu/vilag/20260622_andy-burnham-brit-politikus-bizonyit-ambicio-keir-starmer-poszt-valtasA csúcsra kerülve rövidesen ő lehet a Munkáspárt új vezetője, ezzel az ország miniszterelnöke, miután Keir Starmer lemondott, mert eltűnt mögüle a támogatottság.Burnham három fiú közül a középsőként született Liverpool egyik elővárosában, az apja a British Telecom távközlési mérnöke, az anyja egy háziorvos recepciósa volt. A család közelebb költözött Manchesterhez, a félig ír Burnham katolikus általános és középiskolába járt.
Hozzászólások










