Ami elromolhat, az el is romlik (Pénznyelő)
Tom Hanks szolid romantikus vígjátékokban és agyeldobós komédiákban szerzett nevet magának a nyolcvanas években. Félénk és elvarázsolt, de melegszívű bohócokat játszott, Chaplin és Buster Keaton kései örököseit, akiknek feltűnően nem megy az önérvényesítés a Reagan-korszak törtető terminátorai és tőzsdecápái között.
Korai vígjátékai közül a Pénznyelő – másik, ugyancsak roppant kifejező magyar címén: Totális szívatás – emlékeztet a leginkább a klasszikus burleszkfilmekre. Egyúttal mindenki, aki valaha házépítésre vagy akár csak lakásfelújításra adta a fejét, pontosan tudja, hogy tényfeltáró hitelességű dokumentumfilmnek is beillik. Hőseink beköltöznek álmaik otthonába, csak éppen helyre kellene pofozniuk kicsit.
Fogalmazhatnánk úgy, hogy a felújítás nem megy zökkenőmentesen, de úgy is, hogy egy idő után a válás, sőt az öngyilkosság gondolata is versenyképesnek tűnik a házépítéssel.
Az alábbi összeomlás végén Hanks halálhörgésnek is beillő, kétségbeesett röhögése önmagában is a klasszikus burleszksztárok közé emeli a színészt. (A magyar szinkronban Rátóti Zoltán becsülettel igyekezett visszaadni az élményt – nem az ő hibája, hanem Hanks érdeme, hogy nem sikerülhetett.)
