Kiosztották a MÚOSZ júniusi sajtódíjait. Az első helyre a Debreciner szerkesztőségét erősítő Kántor-Újvári Gerda anyagát rangsorolták. Az akkumulátorgyár mellett élőknek a debreceni városvezetés azt tanácsolta, hirdessék meg az ingatlanjaikat online vagy várják meg a kisajátítási eljárást című írás itt olvasható el.
Az írás a cívisvároshoz tartozó Szepes nevű városrészről szól, amelynek a házait 2024-ben az önkormányzat elkezdte sorra felvásárolni – a helyiek szerint nyomott áron. A cikk a terület új országgyűlési képviselője által megfogalmazott gyanúnak jár utána: a Tisza politikusa, Tompa Enikő szerint a városvezetés megnyilatkozásai ugyanis arra utalnak, hogy az egy háttéralkunak megfelelve próbálja meg olcsón megszerezni azokat az ingatlanokat, amikhez az ottani akkumulátorgyár bővítéséhez szükség van.
A második helyet lapunk videós újságírójának, Nyárai Gerzsonnak ítélték oda a 24.hu-n közzétett „Méltatlan körülmények között látjuk el a munkánkat, méltatlan körülmények között vannak a betegeink” című riportjáért.
A videóriport a János kórház pszichiátriai osztályának egy napját mutatja be, a képsorokon pedig orvosok, pszichológusok és szakdolgozók beszélnek arról, milyen körülmények között gyógyítják a betegeiket.








