Remscheid-Lennep állomásnál megállt a vonat. Vágányzár – mondták. Ebben a pillanatban letettem arról, hogy láthatom a 2006-os világbajnokság német–olasz elődöntőjét. Egy ősz taxisofőr azonban úgy repesztett Mercedesével Dortmundig, hogy negyven perccel a kezdés előtt odaértem.
A Westfalenstadionba jókedvűen özönlött a nép. Húsz éve minden német biztos volt benne, hogy a házigazdák válogatottja nyeri el – 1954, 1974 és 1990 után negyedszer – a világbajnoki címet. Jürgen Klinsmann szövetségi kapitányt az „új császárnak” nevezték, Franz Beckenbauerhez hasonlították. Optimizmusukat fokozta a Bild című bulvárlap derűs felvetése:
Argentína kiesett. Brazília szintén. Anglia ugyancsak. Ki állít meg bennünket?
Az olaszokkal nem törődtek. Bő egy hónappal a június 9-én kezdődő vb előtt, május 4-én Itáliában nyilvánosságra került egy telefonlehallgatásokról készített jegyzőkönyv, amelyből kiderült: Antonio Giraudo és Luciano Moggi, a Juventus ügyvezetője és általános igazgatója a bíróküldés tekintetében rendszeresen befolyásolni próbálta Pierluigi Pairettót, a játékvezető-bizottság vezetőjét. Hamarosan ugyanilyen gyanú merült fel a Fiorentinával, a Lazióval, a Milannal kapcsolatban is, a nápolyi ügyészség kilenc klub ellen indított nyomozást. A botrány miatt lemondott Franco Carraro, az olasz szövetség elnöke.
