Neuer és Nagelsmann ünnepe – Fotó: Ina Fassbender / AFPÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A négyszeres világbajnok Németországban elképzelni sem tudták azt sokáig, hogy egy vb-csoportkörből ne jusson tovább a válogatott, hiszen ez akkor is alap volt, amikor nem voltak klasszisaik. 2018-ban aztán címvédőként élték meg először ezt a szégyent, hogy az egyenes kieséses szakaszról lemaradtak.2022-ben a Bayernnel Bajnokok Ligája-győztes Hansi Flick nem a legjobb megoldásokat választotta, a japánok ellen elég volt egy gyors rövidzárlat, elment a meccs, és ismét sóvárogva nézhették a nyolcaddöntőket.Most három csapat megy tovább a csoportból, elsőre Curaçao ellen csak egy klasszikus bemelegítésnek kellene lennie, Elefántcsontpart mindenkire veszélyes, Ecuador védelme kőkemény, ezt láthattuk a selejtezőkben, de azért illene az első helyről várniuk a németeknek a folytatást. Már csak azért is, mert 2025 szeptembere óta mind a kilenc meccsét megnyerte a csapat.A még mindig csak 38 éves szövetségi kapitánynak, Julian Nagelsmann-nak komoly döntéseket kellett meghoznia már eddig is, de úgy tűnik, hogy megtalálta azokat az embereket, akikkel sikeres lehet. Az Eb-n a későbbi győztes spanyolokkal szemben egyenrangúak voltak a negyeddöntőben, máig érthetetlen, hogy Marc Cucurella kezezése után miért nem kaptak tizenegyest a hosszabbításban, és már azon a tornán jó karaktert mutatott a csapat, igaz, ha akkor elődöntősök, most biztosan teljesen más lenne a közhangulat. Amire talán a legjobb jelző az óvatosan optimista.A kapuban a vb-selejtezőkön még Oliver Baumann állt, a szövetségi kapitány azonban jobban bízik a már a 40 éves Manuel Neuerben, úgy látja, jobb hatással van a többiekre is. (Baumann ezt zokszó nélkül tudomásul vette.) Az biztos, hogy Neuer 2014-ben forradalmasította a kapusposztot azzal, ahogy hátulról a hajszálpontos indításaival mozgatta a társait, de az már régen volt, mára mindenki felkészült erre a képességére. A PSG elleni BL-elődöntőben nagy bravúrokat mutatott be a Bayern kapujában, nem rajta múlt a kiesés. A német kapitány úgy számol, hogy ezúttal is tartást adhat a csapatnak, de azért arról sem lehet megfeledkezni, hogy a Real Madrid ellen súlyos hibái is akadtak a mostani szezonban.A második ok, amiért bizakodóbbak, hogy a négy éve hibázó Nico Schlotterbeck most nem a védelem szélén, hanem a közepén kap helyet, Jonathan Tah mellett. Amióta ez a védelmi tengely összeállt, a német válogatott még nem kapott ki. Nem véletlen, hogy ők válaszoltak a kérdésekre a pénteki sajtótájékoztatón, és ők maguk is elmondták, a játékkapcsolatukban még sok rejtett tartalék lehet. Schlotterbeckben egyébként hatalmas a bizonyítási vágy, mert a japánok elleni négy évvel ezelőtti vereség az ő lelkén szárad, szeretné megmutatni, hiba lenne lemondani róla.A harmadik ok, hogy a kapitány Aleksandar Pavlović személyében talált egy olyan szűrő középpályást, aki jól akadályozza meg az ellenfelek felfejlődését, jól segít a védekezésben, de ha kell, váratlan megiramodásra is képes. Pavlović már a két évvel ezelőtti Eb-keretben is szerepelt, de betegsége miatt nem tudott pályára lépni. A Bayernben olyan megbízható teljesítményt nyújtott hétről hétre a 22 éves játékos, hogy bekerült az év csapatába is. Minden esély megvan arra, hogy Toni Kroos utóda legyen.A negyedik ok Florian Wirtz és Jamal Musiala kettőse lehet. Egyiküknek sem volt jó szezonjuk, biztosan nem kimerülten érkeztek a vb-re, egymást viszont nagyon érzik, és a kiismerhetetlen mozgásukkal, kombinatív képességükkel képesek zavarba hozni még a legmasszívabb védelmeket is. Az Eb-n saját bőrünkön érezhettük a sebességüket, de a skótokat is kitömték.Az ötödik szempont Kai Havertz, aki betöltheti a centerposztot, amin régóta hiány van. Még ha nem is számít klasszikus centernek, a képességeit előretolt pozícióban is nagyon jól tudja használni, és a védőket is nyomás alatt képet tartani. A vb előtti egyik utolsó interjújában úgy nyilatkozott, hogy tudja, a Premier League-et nem követik annyian, mint a Bundesligát, érzése szerint le is becsülik a bajnokságot, akár csak az ő mutatóit is. „Hozzászoktam ehhez, és megvan bennem az ambíció, hogy vezérszerepet vállaljak” – jelentette ki a 27. születésnapját a rajt előtt ünneplő csatár.Havertz jó formában van, nemcsak az idén Budapesten megnyert, hanem a 2021-es BL-döntőn is eredményes volt, így megvan az esély, hogy Lennart Karl sérülése miatti kiesése nem lesz fájó.Ezzel együtt, mindez papíron szép és jó, az elmúlt két vb azonban azt mutatta meg, hogy a nyomás nem fekszik úgy a csapatnak, mint régebben, és bizonytalanságot szül. Bár ahogy említettük, ennél jobb sorsolás nem jöhet, minthogy a legkisebb, és játékban vélhetően legszerényebb képességű ellenféllel szemben kell pályára lépni, és átesni a bemutatkozás terhein, utána pedig egyre jobban játszani.