Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Amikor Írország csatlakozott az Európai Unió elődjéhez, főleg arról ment a vita, nem túl szegények-e, azóta példátlan gazdasági fellendülést tapasztaltak, időről időre látják, hogy együtt haladva Európa elképesztő eredményekre képes – jelentette ki kedden az az EU egyik leggazdagabb tagállamát vezető Micheál Martin.Az ír kormány július elején vette át az EU Tanácsának soros uniós elnökségét, ennek a programját mutatta be a miniszterelnökük Strasbourgban. Ilyenkor szokás szerint az Európai Parlamentben (EP-ben) is ismertetik az elnökségi programot. (Ezért ment el hosszú évek után először az EP strasbourgi Orbán Viktor is 2024 októberében.)A két testületnek általában közösen kell elfogadnia az uniós jogszabályokat, Martin ehhez konstruktív együttműködést ajánlott az EP-nek. Az ír elnökség nevében többek között azt ígérte, hogy a versenyképességi akadályok lebontására fognak törekedni, és arra, hogy elfogadják az EU 2027-ig tartó közös piaci ütemtervének jogszabályait.A britekkel közeli partnerségre törekednek, és mélyítenék a gazdasági kapcsolatokat számos országgal. Többek között Indiát sorolta fel, amellyel az Európai Bizottság idén letárgyalt egy szabadkereskedelmi egyezményt (ezt elsősorban a Tanácsnak kellene elfogadnia). Montenegróval lezárnák a csatlakozási tárgyalásokat – erről egyhangúlag kell megegyezniük a tagállami kormányoknak a Tanácsban.Az EU következő, 2028-ban induló hétéves költségvetésénél elérhetőnek látta, hogy idén megegyezzenek róla, ehhez ősszel új tervezetet fognak benyújtani a büdzsé sarokszámaira. (A költségvetés méretéről és alapvető felosztásáról egyhangúlag kell megegyeznie a tagállami kormányoknak az EP beleegyezésével.)A vita egyetlen magyar felszólalója, Gál Kinga frakciója, a Patrióták Európáért (PfE) nevében elsősorban a biztonság és a jólét szem előtt tartását várta el az elnökségtől. „Európának vissza kell szereznie az ellenőrzést a külső határaifelett. A visszaküldési irányelv hatékony alkalmazása kulcskérdés lesz” – említette az EP-vel kötött alku és parlamenti jóváhagyás után már csak formális tanácsi jóváhagyásra váró jogszabályt.A jóléthez „alacsonyabb energiaárakra és kevesebb bürokráciára van szükség. A következő uniós költségvetésben ellenezzük a mezőgazdasági és a kohéziós források csökkentését” – jelentette ki. Elutasítják a forrásokat jogállamisági feltételekhez kötő mechanizmust. (Ennek az alkalmazását eddig a Tanács – szinte egyhangúlag – csak egyszer, az Orbán-kormány idején Magyarország esetében szavazta meg 2022-ben.) Gál szerint ezt az eszközt „ideológiai alapon alkalmazzák”.„Jól mutatja” az Európai Bizottság „által alkalmazott kettős mércét az a mélységes hallgatás, amelyet az új magyar kormány demokráciát leromboló alkotmánymódosításai kapcsán látunk.A köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság tagjainak elmozdítása, a parlamenti képviselők választhatóságának korlátozása Európában példa nélküli lépések, amik minden létező demokratikus és jogállami alapelvvel szembemennek. Az előző patrióta, szuverenista kormány évekig tartó alaptalan vegzálása után úgy tűnik, ennek a háznak és a Bizottságnak csak szelektíven fontos a demokrácia és a jogállam” – jelentette ki.
A soros ír elnökség EP-vitáján a „demokráciát leromboló alkotmánymódosításokról” beszéltek a Fideszből
Micheál Martin az uniós kormányok testületének elnökségi programját vázolta, Gál Kinga az „előző patrióta, szuverenista kormány évekig tartó alaptalan vegzálását” is felemlegette.








