Botrányos-bunyós meccsen szenvedte ki a továbbjutást Paraguay ellen a francia válogatott a focivébé vasárnap éjjeli találkozóján. A dél-amerikai válogatott folyamatosan faragta és provokálta Franciaországot, mely végül Kylian Mbappé tizenegyesével tudott továbbmenni a nyolc közé.A mérkőzés után kevesen fogták vissza magukat a nyilatkozataikkal, maga Mbappé azt mondta:Megmutattuk, hogy olyan csapat vagyunk, aki nem csak támadófocit tud játszani. Ha be kell piszkolnunk a kezünket, hát azt is megtesszük. Azt hitték, majd öltönyben állunk ki játszani, de mi készen álltunk. Még ebben a műfajban is jobbak voltunk náluk. Ez az ő focistílusuk - nincs olyan, hogy jó vagy rossz stílus. Ezzel próbáltak megverni minket, de mi győztünk.A Manchester City támadója, Rayan Cherki azért megtalálta az örömöt az ürömben:Tudtuk, hogy kemény meccs lesz, de fontos, hogy ilyet is játsszunk a világbajnokságon, hogy emlékeztessünk mindenkit: a francia csapat gyönyörűen is tud focizni, de kész háborúba is menni. Paraguay 30 szabálytalanságot követett el a meccs során, de egy sárga lapot sem kapott, miközben három francia játékos is besárgult. Ilgiz Tantashev bíró mintha meg sem próbálta volna elcsitítani a kedélyeket. Cherki ezzel kapcsolatban szabadszájúan fogalmazott:Ha szarba kell nyúlnunk, mit teszünk? Mi nem csak a kezünket dugjuk oda, hanem egyenesen fejest ugrunk bele. Didier Deschamps vezetőedző a meccs után azt nyilatkozta, hogy megkértem a két legnagyobb játékosát, hogy menjenek, és őrizzék Mbappét a végén, mert az ellenfél le fogja rúgni. Nem volt könnyű. Az összes trükköt bevetették. Nem ez az a foci, ami tömegeket vonz a stadionba, de védekezni jól védekeztek. Voltak beszólások a másik kispadról, meglettünk volna nélkülük.A meccs embere a paraguayi kapus, Orlando Gill lett. Ő arról beszélt, hogy Mbappé felidegesítette: amikor a kezét nyújtotta a francia felé, hogy gratuláljon neki, az tudomást sem vett róla.A meccset a kommentátorok sem kímélték, Joe Hart, az angol válogatott korábbi kapusa arról bszélt a BBC-nek, hogy szégyen, amit Paraguay játékosai műveltek, és ha az ő csapatában játszanának, lerángatta volna őket a pályáról. Zlatan Ibrahimovic, a fantasztikus góljai mellett a keménységéről is ismert svéd exklasszis pedig a következőképp értékelt:Ha én játszottam volna ma este, 4 vagy 5 piros lapot kaptam volna. A franciák viszont fegyelmezettek voltak, nyugodtak maradtak, és rájuk mosolyogtak. Ez a legjobb válasz - mosolyogj, és ne hagyd magad belerángatni az ő játszmáikba.
Ibrahimovic a paraguayi bunyófociról: Ha én játszottam volna ma este, 4 vagy 5 piros lapot kaptam volna
A svéd klasszisnak nem tetszett, ahogy a dél-amerikai csapat végig a franciákat faragta. Nincs ezzel egyedül, Rayan Cherki szerint válogatottja fejest ugrott a szarba.











