Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Megkezdődött az alapítványi fenntartású egyetemek irányítási rendszerének átalakítása, jelentette be Lannert Judit oktatási miniszter Facebookon.A bejegyzés szerint nyílt pályázatot írtak ki a felsőoktatási intézményeket fenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA-k) kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagságaira. A jelentkezéseket július 18-ig várják, a pályázatokat a minisztérium az érintett egyetemek szenátusainak bevonásával bírálja el.A tárca közlése szerint az alapítványi fenntartási rendszer egyéves átmeneti időszakban még változatlanul fennmarad, hogy biztosítsák az intézmények stabil működését. Ez idő alatt folytatják az egyeztetéseket az egyetemek vezetőivel, a hallgatói szervezetekkel, a szakszervezetekkel és más felsőoktatási szereplőkkel.A minisztérium célja szerint a jövőben az egyetemek irányításában nagyobb szerepet kapna a szakmai alkalmasság, az átláthatóság és az intézményi közösségek véleménye. A kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagságokra kiírt pályázatok július 18-ig érhetők el a kormány honlapján.Ezeket az alapítványokat 2021-től hozta létre a Fidesz-kormány, amikor több állami egyetem fenntartását kiszervezte állami fenntartásból alapítványi formába. Az alapítványokat egy kuratórium irányítja, amely stratégiai és gazdasági döntéseket hoz az egyetem működéséről. A kuratóriumi tagokat eredetileg a kormány nevezte ki, mandátumuk több esetben határozatlan időre szólt. Emiatt a rendszer sok kritikát kapott, mert a kuratóriumokban több aktív vagy volt fideszes politikus is helyet kapott. Az alapítványok jelentős állami vagyont is kaptak, például részvénycsomagokat és ingatlanokat.Összesen 21 egyetem került ilyen alapítványi fenntartásba, köztük például a Corvinus, a Semmelweis, a Debreceni Egyetem, illetve a Szegedi és Pécsi Tudományegyetem.A modellváltás egyik következménye volt, hogy az Európai Bizottság 2022 végén felfüggesztette az érintett egyetemek új részvételét az Erasmus+ és a Horizon Europe programokban. Az EU szerint a kuratóriumok összetétele és a politikai befolyás veszélyeztette az összeférhetetlenségi és átláthatósági követelményeket.A most bejelentett változás azt jelenti, hogy a kormány nyílt pályázaton töltené fel a kuratóriumi és felügyelőbizottsági helyeket, az egyetemek szenátusainak bevonásával. Ha ez valóban megvalósul, az jelentős eltérés lenne az eddigi gyakorlattól, amikor a tagokat közvetlenül nevezték ki. Az viszont egyelőre nem világos, hogy a jelenlegi kuratóriumok mandátuma pontosan hogyan szűnik meg, és mekkora beleszólása lesz ténylegesen az egyetemeknek az új tagok kiválasztásába.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Nyílt pályázaton választanának új kuratóriumi tagokat az alapítványi egyetemekhez
Az alapítványi fenntartási rendszer egyéves átmeneti időszakban még változatlanul fennmarad, hogy biztosítsák az intézmények stabil működését.










