A hétfőn megjelent Magyar Közlönyben közzétett, az állami alapítói joggyakorlókat kijelölő listát most azzal egészítette ki a kormány, hogy az egyetemfenntartó kekvák esetében az oktatási és gyermekügyi miniszter gyakorolja az alapítói jogokat. A közlöny egy másik módosítása alapján a Közép-európai Oktatási Alapítvány mégsem hozzá, hanem Vitézy Dávidhoz került.

Megjelent a csütörtöki Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely rendezi, hogy ki gyakorolja az állami alapítói jogokat a felsőoktatási tevékenységet közfeladatként ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA) felett. A döntés értelmében a magyar állam nevében kizárólagosan az oktatási és gyermekügyi miniszter, Lannert Judit gyakorolja ezeket a jogokat valamennyi egyetemfenntartó kekva esetében.A határozat azt is rögzíti, hogy a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok felett a közlekedési és beruházási miniszter, Vitézy Dávid gyakorolja az alapítói jogokat.Ahogy korábban megírtuk, a hét elején a kormány kijelölte a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó KEKVA-k új állami alapítói joggyakorlóit. Akkor még az szerepelt a határozatban, hogy Lannert Judit gyakorolja a Közép-európai Oktatási Alapítvány alapítói jogait.Ezt módosította a csütörtöki Magyar Közlöny azzal, hogy a Közép-európai Oktatási Alapítvány alapítói jogai Vitézy Dávidhoz kerültek át. A módosítást a kormány nem indokolta meg, a HVG ugyanakkor azt írja, valószínűleg az állhat a háttérben, hogy a Közép-európai Oktatási Alapítványhoz kapcsolódó, a Lipótmező területére tervezett nemzetközi bentlakásos elitiskola végül nem épült meg, és a kormánynak talán más a célja azzal a hellyel, ahová épült volna. A beruházás előkészítésére ugyan több mint egymilliárd forintot fordítottak, az építkezés azonban el sem kezdődött, így elképzelhető, hogy a kormánynak más tervei vannak a területtel.Lépésről lépésre írta le a kormány, hogyan fognak megszűnni a kekvákElőször a nem felsőoktatási kekvák megszüntetését készítik elő, aztán egy éven át alakítják át az egyetemeket fenntartó alapítványok működését, végül 2027. augusztus 1-jével ezek is megszűnnek. A kormány részletes közleményben ismertette az alapítványi rendszer átalakításának menetrendjét.