Magyarország megerősítette, hogy visszavonta az előző, Orbán Viktor vezette magyar kormány által biztosított politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi minisztertől, Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettestől, valamint Ziobro feleségétől – közölte csütörtökön az X-en Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter.
Sikorski azt írta, hogy erről írásbeli megerősítést kaptak a magyar féltől, konkrét intézményt azonban nem nevezett meg. Hozzátette: a magyar hatóságok érvénytelenítették Ziobro, felesége és Romanowski úti okmányait is.
Waldemar Żurek lengyel igazságügyi miniszter és főügyész ezt követően közölte, hogy a lengyel hatóságok az Egyesült Államok illetékes szerveihez fordulnak annak tisztázására, hogy az érvénytelenített úti okmányokkal rendelkező érintettek továbbra is az országban maradhatnak-e.
Ziobro május elején erősítette meg, hogy feleségével együtt Magyarországról az Egyesült Államokba utazott. Az egy ideig egy budai ingatlanban lakó Marcin Romanowski tartózkodási helyéről jelenleg nincsenek hivatalos információk, de felmerültek olyan hírek, hogy a Balkánon tartózkodhat.
Miért körözik a két lengyel politikust?










