„A HUNOR mint projekt, véges sajnos, mind büdzsében, mind pedig időben” – mondta Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós, amikor szerdán arról kérdeztük, hogyan lesznek hasznosíthatók a jövőben tavalyi űrrepülésének tapasztalatai. Azon dolgoznak, tette hozzá, hogy a programban felhalmozott tudást egy leendő magyar űrügynökség keretében mentsék át.

Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a múlt héten jelentette be, hogy Kapu veszi át a HUNOR – Magyar Űrhajós Program vezetését, és megbízást kap a magyar űrprogram teljes átszervezésére. Ennek előkészítése zajlik jelenleg, mondta Kapu, és nagyon reménykednek, hogy koncepciójuk elnyeri az új kormányzat tetszését. „Hogyha ez megtörténik, az egy nagyon nagyon jó platformot ad arra, hogy ezeket a tudásokat továbbvigyük” – mondta.

Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós

Fotó:

Tóth András/Qubit