Új sajtófőnöke lett a Vitézy Dávid (képünkön) vezette Közlekedési és Beruházási Minisztériumnak. A posztra Pécsi Norbert Sándort nevezték ki, aki közel húsz éve dolgozik a kommunikációs szakmában. Pályafutását a debreceni Alföld Televíziónál kezdte riporterként és szerkesztőként, majd az RTL Magyarországnál folytatta, ahol két részletben összesen több mint három éven át dolgozott sajtóreferensként, majd sajtókapcsolati csoportvezetőként.Tizenhárom éven át dolgozott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, sokáig volt annak kommunikációs osztályvezetője és szóvivője.Szakmai pályafutása során a nagyvállalati és médiapiaci oldalon, valamint a 2023-ban alapított kommunikációs ügynökségén keresztül is jelentős tapasztalatot szerzett marketingkommunikációs területen.Amikor tavaly év elején Lázár János Építési és Közlekedési Minisztériumában létrehoztak egy Tájékoztatási és Információs Központot, amely egy miniszteri biztos felügyeletével fogta össze a tárca minden kommunikációját a közlekedést érintő események szervezésének kivételével, a portfolio.hu azt írta: a lépés nem aratott osztatlan sikert a tárcánál és háttérintézményeinél dolgozó kommunikációval foglalkozó munkatársak körében, akik tömegesen döntöttek úgy, hogy nem vállalják a nekik felajánlott új pozíciókat. A lap úgy tudja, ez az átszervezés volt az oka többek között annak, hogy Pécsi Norbert Sándor távozott a Magyar Közúttól.Fotó: HVG / Reviczky Zsolt
Korábbi RTL-es lesz Vitézy Dávid tárcájának sajtófőnöke
Pécsi Norbert Sándor korábban dolgozott a Magyar Közútnál is.














