Hamarosan munkához láthat a közmédia új szakmai vezérkara – írja a 24.hu. A portál információi szerint már megvan, hogy kik lesznek az MTVA jelenlegi konstrukciója helyett létrejövő Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. szakmai vezetői, akiknek a hivatalos bejelentése a szerződéskötést követően, néhány napon belül várható.A televíziós területért Bodacz Balázs, az ATV eddigi műsorvezetője felel majd a 24.hu szerint. Bodacz 4 év után hagyja el az ATV-t, csütörtök este búcsúzott el a nézőktől, mondván: olyan helyre megy, ahol szintén fontos lesz, hogy hazugságoktól, manipulációktól, lejáratásoktól és álhírektől mentesen tud a dolgozni.A jelenlegi információk szerint a rádió irányítása Kerényi György kezébe kerül majd. Kerényi 2006-2010 között már dolgozott a közmédiában, akkor a Kossuth Rádió főszerkesztője volt. A Magyar Narancs egykori újságírója korábban a Tilos Rádiónál, a Rádió C-nél volt alapító és vezető, legutóbb a Szabad Európánál dolgozott. Korábban pedig egy ideig Botka László felkérésére az MSZP kommunikációs igazgatója is volt. https://hvg.hu/360/20260616_tota-w-arpad-publicisztika-sajtoalappal-media-progaganda-velemenyAz online részleg vezetésére a 24.hu szerint Mészáros Zsófiát - írja a 24.hu. Mészáros Zsófia, a régi Index egykori főszerkesztője, a 444.hu korábbi vezető szerkesztője az utóbbi években fiatalok számára tartott újságírószakmai oktatást a Pelikán Projekt keretein belül.A közmédia átalakítása azonban még csak most kezdődik, hiszen az Országgyűlés szakbizottsága csak csütörtökön nevezte ki az MTVA és a Duna médiaszolgáltató átmeneti vezetőjének a közmédiás tapasztalattal nem rendelkező Horváth P. András ügyvédet. Az ő feladata „jogi és gazdasági átvilágítás” lesz, és az, hogy addig vezesse a közmédiát, amíg az új, már a Tisza-többség által elfogadott médiaszabályozás szerinti struktúra fel nem áll és pályázaton ki nem választják a közmédia új vezetőjét. https://hvg.hu/itthon/20260702_kozmedia-atmeneti-vezeto-muvelodesi-bizottsag https://hvg.hu/360/20260618_kozmedia-tisza-kormany-fuggetlenseg-mtva-mediatanacs-torvenytervezetNyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Veres Viktor
Sajtóértesülés: Megvan, kik lehetnek az újjászervezett közmédia szakmai vezetői
Neves újságírók vezethetik majd a tévés, a rádiós és az online részleget az újonnan létrejövő Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. szakmai irányítóiként.









