Az MTVA új vezérigazgatója, Horváth P. András egy nappal megválasztása után, pénteken kiadott két utasítást. Az egyik a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap átvilágítása alatt alkalmazandó átmeneti szabályokról rendelkezik, míg a másikban az új vezérigazgató magához rendeli az összes sajtómegkeresést, mindenki másnak megtiltva bármiféle kapcsolattartást. Mindkét utasítás azonnal, vagyis pénteken hatályba is lépett a Telex birtokába jutott dokumentumok szerint.Beszerzések, kifizetések, szerződések csak vezérigazgatói jóváhagyássalAz átmeneti szabályok között szerepel, hogy bármiféle új kötelezettségvállalásra, teljesítésigazolásra, pénzügyi teljesítésre csakis az ő előzetes jóváhagyása után kerülhet sor, 10 millió forint feletti kötelezettségvállalás pedig csak az írásos jóváhagyásával lehetséges.Az átvilágítás időtartama alatt fel kell függeszteni a napi működésen felüli minden tervezett eszközbeszerzést, beruházást, fejlesztést, de új projektek sem indulhatnak.A napi működésen felüli kifizetésekhez is Horváth P. András előzetes írásbeli jóváhagyása kell, mint ahogy a hosszú távú, stratégiai vagy kizárólagosságot biztosító szerződések megkötéséhez is. Ugyanez vonatkozik a bónuszok, prémiumok kifizetésére is. Előzetes vezérigazgatói jóváhagyás nélkül nem vehetnek fel senkit, és senkinek nem emelhetik a juttatását, nem változtathatnak a foglalkoztatás időtartamán sem.Papírmunka, kimutatások szinte azonnali határidővelPapírmunkát is zúdított az egységek vezetőinek nyakába, akik a hatálybalépés utáni munkanap (ami hétfő) 12:00 órára kimutatást kell produkálniuk akötelezettségvállalásokról,beszerzésekről,közbeszerzési eljárásokról,szerződéskötésekről,teljesítésigazolásokról, valaminta következő 30 napon belül esedékes kifizetésekről.Ha ezzel megvannak, már állhatnak is neki a következő feladatnak, ami egy-egy egyhónapos, háromhónapos és hathónapos előretekintő likviditási jelentés elkészítése, erre öt munkanapjuk lesz.Sajtós emailek a vezérigazgatónál, senki más nem kommunikálhat magátólA másik dokumentum a sajtó- és médiakapcsolat tartással összefüggő feladatok vezérigazgatói hatáskörbe vonásáról szól, ezt röviden úgy tudnánk összefoglalni,hogy senki nem csinálhat semmit, a vezérigazgató magához vont mindent.Az MTVA-nál sajtó- vagy médiamegkeresésre önállóan senki nem válaszolhat, tájékoztatást nem adhat, a cég közösségi médiájához nem nyúlhat, kivéve, ha erre a vezérigazgató előzetesen, kifejezetten utasítást nem ad.Az MTVA sajtós email-címéhez a vezérigazgató haladéktalanul teljes körű, távoli éskizárólagos hozzáférést kér, ugyanakkor minden eddigi hozzáférést megszüntet. Ha a cégnél valaki sajtós érdeklődést kapna más email-címen, azt továbbítani kell, és erről tájékoztatni a vezérigazgatót, aki egyébként ezentúl megkapja ezeket a továbbított leveleket. A már beérkezett, folyamatban lévő vagy előkészítés alatt álló megkereséseket, választervezetet, háttéranyagot, kapcsolódó levelezést és egyéb iratot is haladéktalanul át kell adni a vezérigazgatónak.A dokumentumok valódiságát több, egymástól független forrás is megerősítette, de mivel ezek szerint a sajtómegkeresések a vezérigazgatónál landolnak, neki is küldtünk róla kérdéseket.Dr. Horváth P. András jogászt csütörtök délelőtt választotta meg a parlament Művelődési Bizottsága a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és az MTVA átmeneti vezérigazgatójának. Az MTVA a jövőben beolvad a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-be, így az MTVA vezérigazgatói posztja megszűnik majd. Horváth feladata lesz jogilag és gazdaságilag is átvilágítani az MTVA-t, mielőtt pályáztatással megtalálják az utódját.
Leállított kifizetések, beruházások: azonnali utasításokkal vág rendet az MTVA új vezérigazgatója
Az átvilágítás időtartama alatt fel kell függeszteni a napi működésen felüli szinte mindent, Horváth P. András magához vonta a sajtómegkeresések kezelését is.











