A szociális-és családügyi miniszter szerint az egyszülős családnak valódi kapaszkodókra van szükségük, mert a gyereknevelés, a megélhetés és a logisztikai feladatok döntően csak egyetlen felnőtt vállát terhelik.

Kátai-Németh Vilmos közösségi oldalán számolt be arról, hogy több mint félmillió gyerek nevelkedik egyszülős családban Magyarországon. Az egyszülős családok sokfélék, de egy közös bennük: a gyermeknevelés, a megélhetés biztosítása és a mindennapi szervezési feladatok döntően egyetlen felnőtt vállát terhelik, ez pedig nemcsak anyagi kihívás, hanem komoly fizikai és lelki terhet is jelent-emelte ki, majd hozzátette, hogy ezeket a szülőket támogatja az Egyszülős Központ, akinek a vezetőjével egyeztetett Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár. A megbeszélésen szó volt arról, hogyan lehet a sokszínű, jól használható tapasztalatokat és a jól működő gyakorlatokat beépíteni egy igazságosabb, emberségesebb család- és szociálpolitikába.Olyan kiszámítható, emberközeli segítségre van szükség, amely valódi kapaszkodót jelent: könnyebben elérhető szolgáltatásokra, célzott támogatásokra, rugalmasabb munkavállalási lehetőségekre, és a gyermekek számára biztosított esélyteremtő programokra.-írta Kátai-Németh a posztjában.Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy idén sok család kap 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást.Augusztus végétől országos iskolabejárásokat indíthat az Oktatási és Gyermekügyi MinisztériumA tervek szerint a tárca munkatársai országszerte személyesen keresik fel az iskolákat, hogy közvetlenül ismerjék meg az iskolák mindennapi működését és a helyi problémákat.