Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Pósfai Gábor belügyminiszter július elsejétől Szabó Vendel rendőr dandártábornokot nevezte ki a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének – közölte a rendőrség.A rendőrségi közleményben azt írták, hogy Szabó Vendel rendőri pályafutása Bács-Kiskun vármegyéhez kötődik, ahol 1995-ben kezdte meg szolgálatát. „Az évtizedek során különböző beosztásokban széles körű szakmai, vezetői és szervezeti tapasztalatot szerzett, majd 2012-től a főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyetteseként irányította a szakterületet. 2022. szeptember 1-jétől a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetői feladatait látta el, mostantól pedig a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság élén folytatja munkáját” – írják.Szabó Vendel – Forrás: Police.huA rendőrségi közlemény szerint a főkapitányság vezetését így egy olyan elismert szakember veszi át, aki „kiválóan ismeri a helyi sajátosságokat, a személyi állományt és a szervezet működését, biztosítva a folyamatos és magas színvonalú szakmai munkát”.Bács-Kiskun Vármegyében azért kellett új megyei rendőrkapitányt kinevezni, mert a kormányváltás után kinevezett Tóth Tamást bő egy héttel a kinevezése után már menesztette is Pósfai. A menesztés hátterében lapértesülések szerint az állt, hogy Tóthot sok bírálat érte tekintélyelvű vezetési stílusa miatt, az állományon belül pedig olyan negatív volt a megítélése, hogy kinevezése egy komolyabb leszerelési hullám kockázatát is magában hordozta.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Kinevezték Bács-Kiskun új rendőrfőnökét, aki a kormányváltás után kinevezett, majd rögtön menesztett vezető helyére került
Az új rendőrkapitány jól ismeri a megyét, évtizedekig ott szolgált.
197 words~1 min read








