A Lamborghini 2018-ban dobta piacra első divatterepjáróját. A 4 literes, biturbó V8-as benzinmotorral szerelt, szupersportos SUV, az Urus első körben 650 lóerős és 850 Nm-es változatban volt elérhető.2022-ben aztán feltűnt a színen a 666 lóerőre felhúzott, némileg könnyebb és sportosabb futóműves Performante-változat, mely 2024-ben távozott a kínálatból.A Lamborghini az elmúlt két évben egyetlen Urust, a már említett 4 literes erőforrás 620 lóerőre fojtott verzióját plug-in hibrid technikával megspékelő SE-t árulta. A nemrég általunk is rendesen meghajtott olasz szabadidő-autó 800 lóerős és 950 Nm-es produkciót ad elő.És most itt az Urus SE jobban kihegyezett verziója, a vadonatúj Performante:Lamborghini Urus SE PerformanteLamborghiniLamborghini Urus SE PerformanteLamborghiniAz Urus SE Performante benzinmotorja az eddigiekhez hasonlóan 620 lóerőt tud, de az összteljesítmény 812 lóerőre nőtt, és a csúcsnyomaték immár kereken 1000 Nm.A Lamborghini valaha készült legerősebb SUV-jaként jegyzett, 60 kilométeres elektromos hatótávú újdonság 3,3 másodperc alatt tudja le a 0–100-as és 10,8 másodperc alatt a 0–200-as sprintet. A 312 km/h végsebességű monstrum 32,8 méter alatt fékezhető le 100-ról 0-ra.Lamborghini Urus SE PerformanteLamborghiniLamborghini Urus SE PerformanteLamborghiniLamborghini Urus SE PerformanteLamborghiniA karbonszálas anyagok széles körben történő használatával 32 kilogrammot sikerült spórolni a tömegen, de még így is 2473 kilogramm. Viszonyításképp: a 666 lóerős, normál benzines régi Performante 2150 kilogrammot nyomott a mérlegen, szintén 3,3 másodperc alatt katapultált 0-ról 100-ra, de a végsebessége „csak” 306 km/h volt.A feszesebb futóművel, szélesebb nyomtávval és optimalizált aerodinamikai csomaggal rendelkező Urus SE Performante árát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.Lamborghini Urus SE PerformanteLamborghiniLamborghini Urus SE PerformanteLamborghiniLamborghini Urus SE PerformanteLamborghiniLamborghini Urus SE PerformanteLamborghiniLamborghini Urus SE PerformanteLamborghini