Nagyjából negyven évvel ezelőtt két tudós azzal töltötte a nyarát, hogy a kőzetrétegeket térképezték fel James Ross-szigeten, az Antarktisz délkeleti oldalán. Munkájuk során a két kutató – Michael Thomson brit geológus és Reinhard Förster német geológus és paleontológus – számos fosszíliára bukkant.Ezek között voltak növények és gerinctelenek maradványai, csontos halak pikkelyei, és egy nagy csigolya is, amit a többi lelettel együtt visszavittek az Egyesült Királyságba. A lelettel ezután nem nagyon foglalkozott senki, negyven éven át szinte hozzá sem nyúltak. Egy nemrég elvégzett vizsgálat azonban rámutatott, hogy a lelet egészen különleges: a hatalmas csigolya a legrégebbi dinoszaurusz-fosszília, amit az Antarktiszon találtak.Mark Evans paleontológus a Science Alertnek úgy fogalmazott: amikor meglátta a fosszíliát, már sejtette, hogy egy dinoszauruszé lehet. Evans és kollégái most megerősítették, hogy valóban erről van szó: a sauropodákhoz tartozó egyik egyedének farkából származik a csigolya, amely a kréta kor végén az Antarktisz területén élt. A vizsgálat eredményét az Acta Palaeontologica Polonica című tudományos lap közölte. https://hvg.hu/tudomany/20260608_oriasi-skorpio-praearcturus-gigas-oslenyA történet érdekessége, hogy az Antarktisz nem épp a dinoszaurusz-fosszíliáiról ismert. A tudomány jelenlegi állása szerint az összes kontinens közül itt található a legkevesebb ilyen maradvány. A szakemberek azonban úgy vélik, azért találtak eddig nagyon kevés leletet, mert az Antarktisz legnagyobb részét jég borítja, ami korábban valószínűleg nem így volt.Eddig mindösszesen 12 faj maradványait találták meg, a legtöbbet ott, ahol Thomsonék is dolgoztak. A most megtalált lelet azonban az eddigi legrégebbi mind közül.A sauropidák a világ legnagyobb dinoszauruszai közé tartoztak, a csigolya azonban meglehetősen kicsi. Ez arra utal, hogy vagy egy fiatal példányé volt, vagy egy kisméretű felnőtthöz tartozott.Hogy pontosan melyik fajhoz tartozhatott, azt egyelőre nem tudni, ennek kiderítése további vizsgálatok tárgyát képezi majd. A lelet a jövőben segíthet megérteni, miként terjedtek el a dinoszauruszok a Földön.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.