Politikai megújulást, a hatalmi elit iránti bizalmatlanság csökkenését hozhatja el a mandátumkorlát, nem feltétlenül segíti azonban az igazán elhivatott és profi szakpolitika erősödését. A javaslatról Papp Zsófia politológusprofesszort kérdeztük.
Nem csupán a politika, a fél ország azt taglalja hetek óta, hogy jó ötlet-e három ciklusban maximálni a parlamenti képviselők mandátumát, mint azt a Tisza Párt társadalmi egyeztetésre bocsátott alkotmánymódosítása kilátásba helyezi. Ráadásul az is felmerült, hogy a polgármestereknél is hasonló korlátozással élne a kormánypárt.A Fidesz antidemokratikusnak bélyegzi az ötletet, és bár Lázár János „nem tartja ördögtől valónak” a felvetést, azt megjegyezte, szerinte nincs más célja, mint a Tisza politikai ellenfelleinek ellehetetlenítése. Ebben van is valami, hiszen a jelenlegi fideszes képviselők zöme kihullana a parlementből, ha valóban bevezetnék az időkorlátot. Magyar Péter szerint azonban a közvélemény a javaslat mellett van, mert a beérkezett vélemények inkább további szigorítást szeretnének: csak két ciklust engedélyeznének a képviselőknek. „Megfontoljuk” – mondta egy interpellációra válaszul a miniszterelnök, akit a hétfői rendkívüli parlamenti ülésen is hevesen támadott a Fidesz a cikluslimit miatt.A mandátumkorlátokat elsősorban államfők esetében alkalmazzák, a parlamenti képviselők újraválaszthatóságát a legtöbb demokratikus országban nem szabályozzák – mondja Papp Zsófia, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpontjának kutatóprofesszora. Ahol mégis élnek az utóbbi eszközzel, azok általában erős demokratikus deficittel bíró országok. https://hvg.hu/itthon/20260626_videki-prokator-a-parlamenti-kepviselok-ciklusainak-korlatozasa-a-passziv-valasztojog-korlatozasat-jelenti









