A jövőben olyan versenyeket fog támogatni az államtitkárság, amelyek racionálisabb költségvetéssel készülnek és a piaci bevételi oldaluk is markánsan megjelenik – több téma mellett erről is beszélt Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár volt munkahelyének, a 24.hu-nak adott interjúban.„Amíg én vagyok az államtitkár, biztosan nem járulok hozzá ahhoz, hogy olyan beruházásra, eseményszervezésre adjunk forrást, aminek nem látjuk az értelmét, a megtérülését" – mondta az egy hónapja hivatalba lépett államtitkár. Kérdésre pedig azt is hozzátette, hogy ez érinthet már olyan rendezvényeket is, amelyeknek a rendezéséről már korábban döntött az állam. https://hvg.hu/sport/20260626_vizes-vilagbajnoksag-2027-kalnoki-kiss-attila-wladar-sandor-szanto-davidPénteken jelentették be, hogy Szántó Dávid, a Magyar Úszószövetség nemzetközi igazgatója helyettes államtitkár lesz, aki a jövő évi vizes világbajnokság operatív igazgatója is. Kálnoki-Kiss Attila elárulta: Szántónak erről a pozíciójáról a kinevezése miatt nem kellett lemondania, így az esemény megrendezéséig párhuzamosan végzi majd a két pozícióval járó feladatokat.Arra a kérdésre, nem érzi-e összeférhetetlennek, hogy ebben az esetben Szántó egyszerre fog szervezni és felülvizsgálni is egy eseményt, az államtitkár azt válaszolta:Alapvetően igen, de nem saját magát ellenőrzi jelen pillanatban, hanem vezetője egy olyan eseménynek, amelyik egyébként olyan állami forrást költ amit az NRÜ (Nemzeti Renezvényszervező Ügynökség – a szerk.) költ el és az NRÜ ellenőrzi saját magát.Azt is elárulta, hogy lesz még egy helyettese, akit azonban nem nevezett meg. Annyit azonban közölt, hogy a korábbi helyettes államtitkár, Schmidt Gábor megbízatása már véget ért.Beszélt arról is, hogy átvilágítást kezdenek, ami az államtitkárság és háttérintézményeinek munkájára, szerződésállományára is kitér majd. Elmondása szerint általánosságban is számos ügy vár kivizsgálásra a magyar sportban, úgy fogalmazott, hogy az asztalán négy oldalnyi A3-as papír van tele olyan ügyekkel, amelyekben vizsgálódik, vagy vizsgálódott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.Példaként a balatonfőkajári MotoGP-futamot hozta. Az annak megrendezéséről 2023-ban kötött, tízéves szerződés körül idén bizonytalanság alakult ki, felmerült az is, hogy az idei lesz az utolsó magyar verseny. Sokáig már az idei futam sorsa is kétséges volt, azonban végül tavasszal született döntés arról, hogy a rendezés feladatait a Hungaroring Sport Zrt. és az NRÜ veszi át, a Magyar Motorsport Szövetség közreműködésével. A kormány emellett kiemelt sportrendezvénnyé nyilvánította a MotoGP-t, és jelentős állami támogatási keretet is biztosított a lebonyolításhoz.A kapkodós megoldás azonban úgy tűnik csak rövid távon oldotta meg a problémát, június elején az MSports tényként írt arról, hogy a balatoni futam jövőre biztosan nem lesz ott a versenynaptárban.A lap szerint a magyar kormány a biztonsági aggályok miatt azt is felajánlotta, hogy áthelyezik a futamot a Forma–1-nek is otthont adó Hungaroringre, ezt az ötletet azonban az idő szorítása és a szükséges módosítások listája miatt legalább 2028-ig elvetették. https://hvg.hu/elet/20260610_motogp-balatonfokajar-balaton-park-circuit-versenynaptar-futam-torlesKálnoki-Kiss Attila mondatai alapján viszont nem biztos, hogy az új kormány mindent megtesz majd azért, hogy a magyar futam mielőbb visszakerüljön a repertoárba: A MotoGP 16 milliárd forintba került a magyar államnak, 500 millió forint bevétel mellett hatezer nézővel. Ezt mindenképpen át kell vizsgálni– mondta. Hangsúlyozta, az „alapvető cél, hogy megtisztuljon a magyar sport”. Elmondása szerint eddig úgy zajlott egy versenyrendezési folyamat, hogy a sportszövetségek „nem is tudták, legfeljebb csak hírből, mennyiből valósult meg az esemény”.A Lounge-csoporttal való szerződésbontásról elmondta, fontosnak tartja, hogy négy hét alatt sikerült elérni a Belügyminisztérium hathatós segítségével, hogy ezt a csoportot „levegyék” a magyar sportról. Kiemelte, azt kell elérni, hogy a jövőben „sokkal átláthatóbb módon a szövetségek gazdálkodjanak” az adott forrással.„Olyan versenyeket fog támogatni a kormány és ezen keresztül az államtitkárság, amelyek racionálisabb költségvetéssel készülnek és amelyek piaci alapú bevételi oldala is egyre markánsabban megjelenik” – jelentette ki.A beszélgetésben szóba került a tao-pénzek elszámolása, valamint a 25 milliárdos állami támogatás ellenére meg nem valósult Fradiváros kérdése, amelynek ügyében feljelentés is történt hűtlen kezelés gyanúja miatt. Kálnoki-Kiss Attila elmondta: „2022-ben jött egy kormányrendelet, amelyik azt mondta ki, hogy nemcsak a Fradivárosra és beruházásra, hanem működésre is felhasználhatja a Ferencváros ezt az összeget. Ennél fogva a vitaalapot az jelenti, hogy mit tekintünk működésnek.” https://hvg.hu/itthon/20260617_vizsgalja-a-rendorseg-hogy-tortent-e-szabalytalansag-a-fradivaros-ugyebenA teljes interjú ide kattintva nézhető meg.Nyitókép: YouTube / 24.hu
Kálnoki-Kiss Attila: Csak olyan beruházásra, eseményre adunk forrást, aminek látjuk a megtérülését
Tele van az asztala kivizsgálásra váró ügyekkel, például a magyar MotoGP-futam kapcsán – mondta a sportért felelős államtitkár, aki kijelentette: amíg pozícióban van, nem fognak forrást adni olyan beruházásra, eseményre, amelynek nem látják értelmét, illetve várhatóan nem térül meg.










